A focicsapat eredményei

A focicsapat a Fair Play Cup hetvenhét csapatából a második helyen végzett, a diákolimpián harmincöt csapatból a budapesti döntőben a negyedik helyet szerezte meg. E két bajnokság során huszonöt meccset játszottak, ebből húsz győzelem, négy vereség és egy döntetlen volt. A csapattagok Tassy Dániel (11. b), Nagy Sebestyén (12. a), Collinge Bruno, Koleszár György, Köpecsiri András, Kovács-Sebestyén Dominik, Láng Vilmos, Sali Ádám, Schilling Bertalan, Torbágyi Márton (12. b) voltak, a csapatot Zsubori Barnabás tanár úr kísérte el a meccsekre.

Tovabb...

“Barangoljuk be a világot”

Április 19-én Dunaújvárosban rendezték meg tíz csapat részvételével a “Barangoljuk be a világot!” országos földrajzverseny döntőjét. Első helyen végzett a Rákosi Dóra, Szabados Anita, Tóth Ilona Csenge (8. b), harmadik helyen a Balogh Berta, Borsody Zsombor, Gergely Áron (8. a) alkotta csapat. A három fordulós versenyen százkettő csapat indult. A diákok tanára Boronkai-Horváth Zsófia tanárnő.

Tovabb...

Robotautók versenye

Az egri Lenkey Általános Iskola közép- és általános iskolások számára két kategóriában robotautós versenyt rendezett. Az egyikben önjáró autót kellett beprogramozni, amely külső vezérlés nélkül végigmegy egy akadálypályán. Ebben Tanács Milán és Szabó Vince (7. b) (Regele György tanár úr tanítványai) indultak egy általuk korábban megírt programmal. A versenyzők közül nyolcnak sikerült az akadálypályán végigmenni, a Trefort autója harmadik helyezést ért el.  A másik egy robotszumó verseny volt, melyre saját készítésű LEGO robottal lehetett nevezni. Olyan programot kellett írni előre, amely megkeresi a földön kijelölt körben az ellenfél robotot és külső irányítás nélkül kitolja belőle.

Tovabb...