Száz éves órarend

A gyakorlóiskola 1925/26. évi órarendje egészen más képet mutat, mint a mostani. Akkoriban 10-től 18 éves korig minden diáknak minden nap öt órája volt, kivételes volt, ha hat. Igaz, szombaton is volt tanítás. Az órarendben a tantárgy mellett az órát tartó tanár neve olvasható.

Tovabb...

Tengeralattjáró-építő és ügyességi verseny

A Unexmin Georobotics ipari búvár vállalat középiskolások számára tengeralattjáró építő és ügyességi versenyt írt ki a Csillaghegyi strandra, melyre harminc csapat jelentkezett több mint száz tanulóval. Sokan ipari és mechatronikai technikumokból voltak jelen. Kilenc csapat jutott a döntőbe, köztük a Trefort két csapata. Az akadálypályán vízbehatolás nélkül a trefortos két csapaton kívül csak egy csapat tudott végigmenni. A két hajónk egyike cápa, a másik delfin alakú volt. A bírák holtversenyben az országos harmadik helyet ítélték nekünk.

Tovabb...

Történelmi dokumentumok

Egy ajándékozó szülő jóvoltából a közelmúltban értékes történelmi dokumentumok kerültek az iskola birtokába. Az egyik a Vasárnapi Újság 1872. szeptember 15-i számából azon két oldal eredeti példánya, amely Trefort Ágostonról szól a néhány nappal korábban miniszterré történt kinevezése alkalmából. Érdekesség, hogy éppen ekkor, 1872 őszén született meg a gyakorlóiskola, amely 1887-ben az akkor még mindig miniszter Trefortról elnevezett új utcába költözött, 1991-ben pedig felvette az egykori miniszter nevét. A másik egy 1909-ben kelt levél eredeti példánya, amelyet az akkori igazgató, Badics Ferenc írt. Különösen figyelemre méltó a levél fejléce. A harmadik egy iskolai évkönyv az 1935/36-os tanévről.

Tovabb...