Iskolatörténet

Iskolatörténet

Száz esztendős az iskola zászlaja

Az 1925/26-os évkönyv egyetlen mondattal emlékezik meg arról, hogy 1926. május 30-án szentelték fel azt a zászlót, amely 1993 óta az első emelet központi részén áll, és amelyet azóta csak ünnepi alkalmak idején emelnek ki a helyéről. A diákok önkéntes adományaiból száz évvel ezelőtt elkészített zászló akkor nem a iskolának, hanem az iskolai cserkészcsapatnak, illetve Mária-kongregációs csoportnak volt a zászlaja. Kissé viszontagságos történetéről (a pincében volt eldugva évtizedeken át) itt lehet olvasni. Mind az 1992-es, mind a 2025-ös restaurálás során a hozzáértők megállapították, hogy ilyen nagy méretű, ilyen szép hímzésű, ilyen hosszú időn keresztül ilyen jó állapotban megmaradt selyemzászló párját ritkítja, a középiskolák között pedig különösképpen. A két oldala itt és itt nézhető meg közelről.

Read More
Iskolatörténet

Kilencvenhét

Május 7-én töltötte be 97-dik életévét Berczik Árpád úr, akadémikus, egyetemi tanár, aki minden bizonnyal iskolánk legidősebb egykori diákja, 1947-ben érettségizett. Az osztálya a hatvan éves érettségi találkozót az iskola épületében tartotta, azon mintegy tizenöt öregdiák vett részt 2007-ben

Read More
Iskolatörténet

Két gyászhír

Április 16-án életének 84. évében elhunyt Skoumál András tanár úr, aki 1974-től öt éven át tanított testnevelést iskolánkban. Április 24-én életének 85. évében elhunyt Vörös Lászlóné tanárnő, aki 1978-tól 2005-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a Trefort biológiatanára, vezetőtanára.

Read More
Iskolatörténet

153 éves az iskola

Százötvenhárom esztendővel ezelőtt kezdődött meg a tanítás iskolánkban. Ennek előzményeként 1870-ben alakult meg a Magyar Királyi Középiskolai Tanárképezde (később Tanárképző Intézet). Bartal Antal (1829-1909) és Kármán Mór  (1843-1915) elgondolásai alapján két évvel később, 1872-ben hozták létre a gyakorlóiskolát azzal a céllal, hogy a tanárképző intézet hallgatói itt végezhessék tanítási gyakorlatukat.

Read More
Iskolatörténet

Történelmi dokumentumok

Egy ajándékozó szülő jóvoltából a közelmúltban értékes történelmi dokumentumok kerültek az iskola birtokába. Az egyik a Vasárnapi Újság 1872. szeptember 15-i számából azon két oldal eredeti példánya, amely Trefort Ágostonról szól a néhány nappal korábban miniszterré történt kinevezése alkalmából. Érdekesség, hogy éppen ekkor, 1872 őszén született meg a gyakorlóiskola, amely 1887-ben az akkor még mindig miniszter Trefortról elnevezett új utcába költözött, 1991-ben pedig felvette az egykori miniszter nevét. A másik egy 1909-ben kelt levél eredeti példánya, amelyet az akkori igazgató, Badics Ferenc írt. Különösen figyelemre méltó a levél fejléce. A harmadik egy iskolai évkönyv az 1935/36-os tanévről.

Read More
Iskolatörténet

Osztálytalálkozók

Május 9.: a 2005-ben végzett 12. c osztály 20 éves érettségi találkozója, május 10.: a 2015-ben végzett 12. c osztály 10 éves érettségi találkozója, május 21.: a 2010-ben végzett 12. b osztály 15 éves érettségi találkozója, május 24.: a 2010-ben érettségizett 12. a osztály 15 éves találkozója és a 2000-ben érettségizett IV. c osztály 25 éves találkozója, május 31.: az 1995-ben érettségizett IV. c osztály 30 éves találkozója, a 2015-ben végzett 12. a osztály 10 éves érettségi találkozója és a 2020-ban végzett 12. c osztály 5 éves érettségi találkozója, július 5.: a 2015-ben érettségizett 12. b osztály 10 éves találkozója.

Read More