ESTÖRI történelem csapatverseny

November, decemberben zajlott az Esterházy Alapítvány szervezésében az ESTÖRI nevet viselő történelem csapatverseny, melynek tematikája idén az európai integráció története. Az első fordulóban az Európai Unió keleti bővítésével kapcsolatos feladatokat kellett megoldani. Egy online feladatsor mellett újságot is megszerkesztettek, cikkeket írhattak. Eredménye alapján a Hódi Domonkos, Kovács Brúnó és Zoltán Gerzson (9. c) alkotta csapat bejutott a középdöntőbe.

Tovabb...

Nemzetközi MEP ülés Münchenben

Január 11-16. között Münchenben rendezik meg az Európa Parlament Modell következő nemzetközi regionális ülését. A magyar delegációban négy trefortos diák van jelen: Torbágyi Dorka (10. b) bizottsági elnökként, Nagy Milán (10. b) delegációvezetőként, Nagy Ádám (12. a) és Nemes Milán (10. b) delegáltként. A magyar küldöttség kísérőtanára dr. Szemethy Tamás, iskolánk MEP koordinátora.

Tovabb...