Igazgatói tevékenysége történelmileg rendkívül nehéz időszakra esik. Latin-görög szakos volt, az 1909/10-es tanévben volt tanárjelölt, már ekkor kitűnt pedagógiai érdeklődésével és képzettségével. Az ifjúkori előzményektől eltekintve, Zibolen tulajdonképpen külső emberként került a gyakorlóiskola élére. Ezt megelőzően már közel két évtizedes igazgatói gyakorlattal rendelkezett, melyet az újpesti Könyves Kálmán, majd a IV. kerületi Madách Gimnáziumban szerzett. Korabeli középiskolai tanári közéletnek ismert személyisége volt. Tanári pályája kezdettől fogva elkötelezett tagja a katolikus szellemű nevelésnek, a Katholikus Tanács tagja, az Országos Katholikus Tanáregyesületben vezető tisztségeket töltött be, a ’30-as évek végén az egyesület elnöke lett. Gyakran jelentek meg cikkei a Magyar Középiskola, az Országos Tanáregyesületi Közlöny, valamint a Magyar Pedagógia című folyóiratokban, ezekben sokat foglalkozott a középiskolai nevelés kérdéseivel.
Zibolen politikai és pedagógiai nézeteinek alakulása írásai révén nagyon jól nyomon követhetőek. Közoktatáspolitikai felfogása egybeesett a Klesberg-Kornis-féle kultúrpolitika törekvéseivel. A középfokú iskolatípusokat érintő vitákban a humanisztikus gimnáziumnak volt híve, de elismerte a reáliskolák, és az érettségit nem adó szakiskolák létjogosultságát.
Nevelési nézeteit vizsgálva könnyen felismerhető a liberális értékeket bizonyos fokig még őrző, de lényegében idealisztikus konzervatív katolikus felfogás.
Zibolen pedagógiai módszerei lényegében nem különböztek elődjétől. A jegyzőkönyveket lapozva látható, hogy próbatanításokra és megbeszélésére ugyanúgy sor került, mint korábban. Egyik legfőbb érdeme, hogy a világháború nehéz éveiben is biztosítani tudta az oktató-nevelő munka számára szükséges jó légkört, igazgatói habitusával és pedagógiai módszereivel megőrzője és bizonyos értelemben továbbépítője volt az iskola régi hagyományainak.