Versenyeredmények

Alkalmazói tanulmányi verseny

Gregász Anikó és Nagy Zsófia (10. a) (Szabó Zsanett tanárnő tanítványai) bejutottak a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny március 28-i országos döntőjébe, amelyben a résztvevő 702 kilenc-tizedik osztályos tanuló közül 77 lehet ott. A versenyen a tanulóknak egy kitalált színházhoz kapcsolódóan kellett különböző dokumentumokat megadott minta alapján létrehozniuk három óra alatt: képszerkesztő programmal ajándék kupont, szövegszerkesztővel belépőjegyet, havi műsoros plakátot és egy előadás laporellóját, prezentációkészítő programmal kirakati bemutatót és ebben a színház logóját, táblázatkezelő programmal pedig az eladott jegyekkel kapcsolatos adatokat kellett feldolgozniuk.