Tőzsdejáték

A Közép-Európai Brókerképző Alapítvány az Erste Befektetési Zrt.-vel és a Budapesti Értéktőzsdével középiskolás diákok számára értékpapírpiaci témájú versenyt szervezett. Kétszáznál több csapat indult a versenyben. A diákok a világ több mint húsz tőkepiacán kereskedhettek a selejtezőben. A többkörös elődöntők után a legjobb öt csapat jutott be a döntőbe, amelyet a Budapesti Értéktőzsdén rendeztek meg. Itt a résztvevőknek három fő feladatot kellett teljesíteniük: tizenkét perces prezentációjuk után a zsűri kérdéseire kellett válaszolniuk, majd egy feladatlapon dolgoztak, végül a hazai tőkepiacról és a BÉT-en szereplő vállalatokról folytattak szakmai beszélgetést.

A döntőt – és így a versenyt –  a Dudás Ágoston, Le Vu Thanh (11. b) és Sipos Levente (9. c) alkotta csapat nyerte meg.