Badics Ferenc (1854 – 1939) akadémikus irodalomtörténészként főként a XVIII-XIX. századi magyar irodalom történetével foglalkozott. Verseket és novellákat is írt. 1882-1883 az V. kerületi főreáliskola tanára 1883-1891 az újvidéki gimnázium tanára 1891-1894 a VI. kerületi főreáliskola tanára 1894-1898 az I. kerületi gimnázium tanára 1898-1914 a gyakorlógimnázium igazgatója 1914-1919 a pestvidéki tankerület főigazgatója.
Igazgatói programjában, vezetési stílusában sajátosan ötvöződött a hagyomány és a megújulás, a megszakítottság és a folytonosság. Bartal Antal Volf György neveltje volt. Kitûnően felkészült tanár és pedagógus, emellett irodalomtörténeti munkássága is jelentős. Komoly szerepe volt a magyar klasszikusok mûveinek kiadásában, a 90-es évek elején Beőthy Zsolttal együtt szerkesztette az Anatheum kiadó népszerű Nagy Képes Irodalomtörténetét.
Igazgatóvá történt kinevezése idején már az Akadémia levelező tagja, később rendes tagjává választották. Badics programja, vezetési stílusa különbözött elődeiétől. A testület tagjai bizalmatlanul fogadták, egy pillanatig sem volt kétséges előttük, hogy Badics más igazgató lesz, mint elődje, a szelíd, türelmes, tapintatos és engedékeny Volf György volt.
A közvélemény azt várta Badicstól, hogy elődje szellemében vezesse az iskolát, másrészt tegye mintaszerûvé a külső rendet is. ő maga túlságosan is szabadelvûnek tartotta az iskola rendjét s fegyelmét. Vele lezárult a „héroszi” korszak, s elkezdődött a „megállapított törvények, szabályok” időszaka.
Badics Ferenc több, mint tizenhat éven át állt az intézet élén. Az iskola addigi négy évtizedes fennállásának jóval több, mint egyharmada az ő vezetése alatt telt el. Kritikus helyzetben lett igazgató. Sikerült megszilárdítania a gyakorlóiskola külső pozícióit és belső rendjét. Igazgatósága idején épült fel a mai tornatermi épületszárny (1906-ban) és bővült nyolcosztályossá (az addig hatosztályos) gimnázium, mely mind a tanuló-, mind a tanárlétszám megduplázódását eredményezte. Igazgatói mûködéséről, egyéniségéről érdekes és szemléletes képet rajzol Császár Elemér abban a búcsúztató beszédében, amit 1914-ben Badics távozásakor mondott. „Nagy igazgatói gyakorlatával, rendszeretetével és pontosságával, páratlan szorgalmával csakhamar rendbe szedte az intézet gazdasági- és pénzügyeit, irattárát és ügykezelését, az intézet vezetésének külső képe átalakult, s mind határozottabban rányomódtak az új igazgató szellemi vonásai. Rend, pontosság, gyorsaság voltak Badics Ferenc jelszavai, s a reá váró, majd mind fokozottabb mértékben rá háruló adminisztratív teendőket egy nagy gyakorlatú tisztviselő lelkiismeretességével s egy tudományosan képzett agy biztonságával intézte el.”
Megmutatta, hogy a jó praetor szemében nincs »minima«: gondját kiterjesztette az intézet épületének legapróbb szögére, s nem restellte ellenőrizni a legkisebb számlát sem. Mindent számba vett, mindennek megállapította a helyét, mindenről tudott, s mindent maga intézett… az év végi számadások nála mint egy céltudatosan vezetett hadsereg oszlopai a legnagyobb rendben helyezkedtek el s az utolsó tizedesig találtak. Fáradtságot nem ismerő kitartással dolgozott: lett is olyan rend az igazgatóság könyveiben és páncélszekrényében meg a szertárakban, hogy nem fért hozzá a legcsekélyebb szó sem… De tudott tekintélyt tartani is. Ismerte érdemeit, meg azt a díszt, mely állásával jár s megkövetelte másoktól is, hogy elismerjék. De mint a világos pillantású önérzetes emberek ép oly jól ismerte mások érdemeit is, s azokat teljes mértékben méltányolta.
A tudós tekintélyén kívül az igazságosság és elfogulatlanság volt másik eszköze a hatásának. Irigység és féltékenység, oly gyakori fogyatkozása a vezető egyéniségeknek, egészen hiányzott a lelkéből, ellenkezőleg, mások sikereinek éppúgy örült, mint a magáéinak. Minden tanári testület, ha méltán viseli a nevet, alapjában véve egy kis köztársaság, s az igazgató inkább primus inter pares, mint igazi ura a közösségnek. Hatalmát nem annyira pozitív mint negatív irányba fejtheti ki, inkább megnehezítheti, mint megkönnyítheti munkatársai helyzetét, Kellőleg meg nem becsülhető tulajdonsága volt Badics Ferencnek, hogy ezzel a hatalmával sohasem élt: engedte, hogy mindenki szabadon fejthesse ki egyéniségét, nem állított mûködésük elé korlátokat, nem terelte meg nem felelő irányba. Sőt amennyiben módjában állt, iparkodott megelőzni tanárai gondolatát, s munkakörüket úgy osztotta be, hogy mindannyian meg legyenek elégedve, jól érezzék magukat a rájuk bízott szerepben.
Badics igazgatói mûködéséhez mindenképpen az iskola múltjának egy fényes korszaka kapcsolódott, melynek tágabb hátterét a „boldog békeidők” adták.