Versenyeredmények 2019/2020

júl. 6. Karanténdráma – Szigetvári Zsófia (11. a) (tanára Fűzik Mira tanárnő, korábban Szabó Ádám tanár úr tanítványa is volt) részt vett az Első Magyar Karanténszínház és a Litera közös karanténdráma pályázatán Karantén, karantén… című művével, melyet beválogattak a legjobbak közé, így előadás is készült belőle, amelyet itt lehet megnézni.

jún. 30.  Trianon 100 éve – Ezzel a címmel rendezett az Oktatási Hivatal középiskolások számára történelmi vetélkedőt. A június 30-án megrendezett döntőben tizenöt tanuló szerepelt, köztük Kovács Benedek és Nagy Zsófia (11. b) (Kiss Csilla tanárnő tanítványai).

jún. 26. Future Busines Leaders of America – Iszak Máté (11. c) az amerikai FBLA (Future Business Leaders of America) versenyben Business Ethics kategóriában a nagydöntőbe, a legjobb húsz közé jutott a “Fényképmanipuláció az újságírásban” (The ethical issues of photo manipulation related to journalistic practices and public opinion) témájú előadásával, amivel januárban a magyar döntőbe jutott, így szerzett jogot arra, hogy résztvehessen a nemzetközi fordulóban. A diákoknak fel kellett venni prezentációikat, amit januárban a Toldyban előadtak, és ezt újra ki kellett küldeni. Iszak Máté, akit Bajza Sándort tanár úr készített fel a versenyre, az egyetlen nem amerikai a húsz diák között.

jún. 15. Kosáry Domokos történelemverseny – Az országos verseny június 13-án, a Magyar Nemzeti Múzeumban megtartott döntőjében Kovács Domonkos (10. c) (Deméné Mohay Borbála és Farkas Katalin tanárnők tanítványa) a tizedikesek között első helyezés ért el. A gimnáziumi hetedik évfolyamosok kategóriájában (Csapodi Zoltán tanár úr tanítványai) Szücsi Márton (7. c) a nyolcadik, Csiki-Garai Ármin (7. c) a tizedik helyen végzett. Az eredményhirdetés a Múzeum előtt volt.

jún. 2. Varga Tamás matematikaverseny – A három fordulós országos verseny döntőjében Arató Hunor (7. a) (Ujházy Márton tanár úr tanítványa) 26-29. helyezést ért el.

jún. 1. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpia – A versenyen 52 országból 64 diák vett részt, mindenkinek egy filozófiai esszét kellett megírni idegen nyelven. Héthelyi Máté (11. a) Máté angolul írta meg az esszét és eredménye alapján dicséretben részesült. Ketten kaptak arany-, négyen ezüst-, nyolcan bronzérmet, és tizennyolcan részesültek dicséretben. Héthelyi Mátét Takács Márta tanárnő (Fazekas Gimnázium) készítette fel a versenyre.

máj. 18. Francia nyelvi verseny – Országos Francia Nyelvi Tanulmányi Versenyen a szóbeli döntő elmaradt, az írásbeli forduló pontszámai alapján hirdettek eredményt. A 10. osztályosok A (nem tagozatos vagy kéttannyelvű) csoportjában Palkó Petra (10. a) második, Banyó Liza (10. c) harmadik helyezést ért el. (Mindketten Szőkefalvi-Nagy Eszter tanárnő tanítványai.) A 9. osztályosok A (nem tagozatos vagy kéttannyelvű) csoportjában Csontos András (9. a) (Erdős Katalin tanárnő tanítványa) negyedik lett. Részletek a tovább gombra kattintva megnézhetők.

máj. 8. “Matematika határok nélkül” országos osztályok közötti verseny – A versenyt minden évben a kilencedikesek számára írják ki, egész osztályok vesznek rajta részt együtt. Kilencven perc alatt kell sajátos és érdekes feladatokat megoldaniuk tanári irányítás nélkül, saját maguk szervezésében és időbeosztásában.A februárban lebonyolított verseny eredményét május 8-án tették közzé. A 9. c osztály a 3-4., a 9. b osztály az 5., a 9. a osztály a 19. helyezést érte el.

ápr. 29. “TITOK” országos angol nyelvi levelezőverseny – Egyéniben Perényi Bendegúz (7. b) (Rezsekné Fehér Laura tanárnő tanítványa) 3. helyezést, Szigeti Botond (8. b) (Lenkefi Ferencné tanárnő tanítványa) 7. helyezést, Vasziljev Anton (7. c) (Szénásiné Dr. Steiner Rita tanárnő tanítványa) 8. helyezést, Paz Fanny (8. c) (Szentkláray Nóra tanárnő tanítványa) 18. helyezést, Vödrös Enikő (7. b) (Rezsekné Fehér Laura tanárnő tanítványa) 19. helyezést ért el. Csapatban Kónya Krisztián és Dászkál Benedek (7. b) (Szénásiné Dr. Steiner Rita tanárnő tanítványai) 1. helyezést, Módly Anna, Tamási Anna (7. c) Som Csenge (7. b) (Szénásiné Dr. Steiner Rita tanárnő tanítványai) 4. helyezést, Nemes Viola és Stock Petra (7. a) (Barta Máté tanár úr tanítványai) 5. helyezést, Szilvásy Zsigmond, Járay Dénes, Szirt Máté és Szűcsi Márton (7. c) (Szénásiné Dr. Steiner Rita tanárnő tanítványai) 7. helyezést, Rónai Alexandra és Knuth Ákos (7. a) (Nikolics Noémi tanárnő és Barta Máté tanár úr tanítványai) 8. helyezést, Holnapy Luca, Szávó Anna és Quell Boglárka (7. a) (Nikolics Noémi tanárnő tanítványai) 10. helyezést, Deskó Amira, Lutor Júlia, Mészáros Nóra és Tóth Fanni (8. a) (Gregorics Ádám tanár úr tanítványai) 11. helyezést, Bulcsú Lili, Huszár Hanga (8. b) (Lenkefi Ferencné tanárnő tanítványai) 13. helyezést értek el. Bártfai Zita, Sörföző Mira (8. c) (Szentkláray Nóra tanárnő tanítványai) 21. helyezést értek el.

ápr. 22. Angol nyelvi verseny – Az országos London Bridge angol nyelvi verseny döntőjében Göndör Jakab (8. a) (Gregorics Ádám tanár úr tanítványa) 4. helyezést ért el.

ápr. 2. OKTV eredmények – Érsek Rebeka (12. c) (Erős Honti Julianna tanárnő és Faragó Norbert tanár úr tanítványa) biológia II. kategóriában 27. lett. Mangoff Máté (11. c) (Bajza Sándor tanár úr tanítványa) angolból a 16. helyen végzett.

márc. 30. Francia OKTV – Harangozó Balázs (12.c) (Kovács Máté tanár úr tanítványa) franciából (a II., a kéttannyelvű iskolák kategóriájában) ötödik lett.

márc. 28. OKTV eredmények – Moharos Viktor (12. c) (Farkas Ferenc tanár úr tanítványa) kémiából (II. kat.) 16., Gereczi Botond (12. a) (Boronkai-Horváth Zsófia tanárnő és Kéri András tanár úr tanítványa) földrajzból második, Héthelyi Máté (11. a) (Takács Márta (Fazekas Gimn.) tanárnő tanítványa) filozófiából első, ugyanő (Lenkefi Myrtill tanárnő tanítványa) latinból harmadik helyezést ért el.

márc. 26. Művészettörténet OKTV – Reznicsek Mátyás (12. a) (Kovács Gabriella tanárnő tanítványa) 12. helyezést ért el művészettörténetből.

márc. 24. Dráma verseny – A Theatrum Scholae Alapítvány által a 9-10. évfolyam számára kiírt Országos Dráma Tanulmányi Versenyen Czene-Polgár Donát, Lelkes Katalin és Semjén Adriána (10. c) (Bozóki Gabriella tanárnő tanítványai) a második fordulóba jutottak.

márc. 14. “Trianon 100 éve” – Ezzel a címmel rendezett az Oktatási Hivatal középiskolások számára történelmi vetélkedőt. Ennek a második fordulójába jutottak Kovács Benedek és Nagy Zsófia (11. b) (Kiss Csilla tanárnő tanítványai).

márc. 6. Biológia OKTV második forduló – A II. kategóriában Érsek Rebeka (12 .c) (Erős-Honti Julianna tanárnő és Faragó Norbert tanár úr tanítványa) a döntőbe jutott.

márc. 4. Savaria történelemverseny – A Savaria történelemverseny budapesti fordulójában Kriska Eszter (9. c) (Pál Gergely tanár úr tanítványa) tizedik helyezést ért el.

febr. 28. Francia OKTV második forduló – Harangozó Balázs (12. c) (Kovács Máté tanár úr tanítványa) francia II. kategóriában a döntőbe jutott.

febr. 27. Angolverseny – A két fordulós országos angol nyelvi tanulmányi verseny országos verseny április 24-én Barcson sorra kerülő második, szóbeli (döntő) fordulójába jutottak hatan. Paizs Aisa (9. b) (Elekes Katalin tanárnő tanítványa), Horváth Zsófia és Bognár Bence (9. a) (Szénásiné Dr. Steiner Rita tanárnő tanítványai), Kovács Domonkos, Andok Júlia Fanni (10. c) és Mihalek Eszter (10. a) (Szentkláray Nóra tanárnő tanítványai).

febr. 27. Franciaverseny – A két fordulós országos francia nyelvi tanulmányi verseny országos verseny április 3-án Nyíregyházán meg nem rendezett szóbeli (döntő) fordulójába jutottak: Csontos András (9. a) (Erdős Katalin tanárnő tanítványa), Banyó Liza (10. c), Palkó Petra (10. a) (Szőkefalvi-Nagy Eszter tanárnő taníványai). Évfolyamonként 16-18 tanuló vett volna részt a szóbeli fordulón.

febr. 27. Győztes fizikatanári pályázat – Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat a National Instruments Hungary Kft támogatásával pályázatot írt ki myDAQ adatgyűjtővel végezhető fizikai kísérletek témában. A 43 regisztrált csapat közül 20 küldött be pályamunkát, ezeket két kategóriában értékelték: „Tapasztaltak” és „Újak”. A zsűri elnöke dr. Kroó Norbert akadémikus, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke volt. A zsűribe négy további személyt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, négy személyt pedig a National Instruments Hungary delegált. Mindkét kategóriában iskolánk tanár-diák csapatai nyerték meg az első díjat: a Tapasztaltak között Piláth Károly tanár úr és Lichter Bertalan Ede, Lipcsey Márton Pál (10. b), az „Újak” között Regele György tanár úr és Wittmann Benedek, Wiener Márton (8. c). Az első három helyezettek egy-egy kb.10-12 perc hosszúságú előadást is tartanak, amelyben röviden bemutatják a pályázatukat, és kedvet csinálnak a díjkiosztón résztvevő többi tanár számára a myDAQ használatára. A kiírásnak megfelelően a nyertesek egy-egy kb. 8 oldalas, Word-ben írott összefoglaló cikkben beszámolnak pályázatukról a Fizikai Szemle olvasói számára.

febr. 26. Angol OKTV második forduló – Mangoff Máté (11. c) (Bajza Sándor tanár úr tanítványa) angolból a döntőbe jutott.

febr. 25. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny – A két fordulós országos verseny február 21-22-én Miskolcon megrendezett döntőjének eredményei a 11-12. osztályosok kategóriájában: Moravcsik Balázs (12. b) 4., Nagy Levente (12. a) 8., Moharos Viktor (12. c) 9., Érsek Rebeka (12. c) 10-11., Szonder András (12. c) 12.. Lányi Réka (12. c) 13-14. helyezés. (Valamennyien Erős Honti Juilanna tanárnő és Faragó Norbert tanár úr tanítványai.)

febr. 25. Matematika OKTV második forduló – Varga Eszter Anna (12. c) matematikából a döntőbe jutott.

febr. 21. Spanyol és latin OKTV második forduló – Ónozó Zsófia (11. c) (Bogdán Krisztina és Éltető Katalin tanárnők tanítványa) spanyolból, Héthelyi Máté (11. a) (Lenkefi Myrtill tanárnő tanítványa) latinból a döntőbe jutott.

febr. 14. Varga Tamás matematikaverseny – A három fordulós országos verseny harmadik fordulójába jutottak: Arató Hunor, Sipos Balázs (7. a), Barcsa Dániel, Illés Balázs, Koronghy Marcell (7. c), Márta Rebeka (8. a). A döntő résztvevői:

febr. 14. Kémia OKTV második forduló – Moharos Viktor (12. c) (Farkas Ferenc tanár úr tanítványa) kémiából a II. kategóriában a döntőbe jutott.

febr. 11. Arany János irodalmi verseny – A XXVII. országos Arany János irodalmi verseny  döntőjébe jutott Jackli Dorottya és Kulimák Panna (10. b) (Bozóki Gabriella tanárnő tanítványai).

febr. 10. Önjáró robotautó verseny – Egerben a micro:bit által vezérelt bit:bot robotautó versenyt szerveztek egy egész napos robotika show keretében a város iskolái számára, melyen más is részt vehetett. A tíz csapat versenyét a Mika Tamás és Farkas Botond (7. a) alkotta csapat megnyerte. Wiener Márton és Gedeon Ábel (8. c) versenyen kívül hibátlanul végig vezették az autót a pályán. A robotika szakkör tagjai a verseny után bemutatták az eddig versenyeket nyert találmányaikat a jelenlevőknek.

febr. 9. Dürer Kémia Csapatverseny – Polgár Anna (10. c) (Szakmány Csaba tanár úr tanítványa), Moharos Viktor (12. c) (Farkas Ferenc tanár úr tanítványa), Benczúr Máté (11. c) (Schróth Ágnes tanárnő tanítványa) a két fordulós országos Dürer Kémia Csapatverseny február 7-9. között Miskolcon megrendezett döntőjében a K kategóriában első helyezést ért el. A K kategóriában úgy indulhatnak 9-12. osztályos tanulók három fős csapatban, hogy legalább egy lánynak és legalább egy olyan tanulónak kell közöttük lenni, aki még nem fejezte be a 10. osztályt.

febr. 4. Future Business Leaders of America – Magyarország számára az FBLA versenyben való indulási jogot a ma már Amerikában élő Bodoni családnak köszönhetjük. Pár évvel ezelőtt ők mutatták be a világ legnagyobb üzleti diákszervezetét a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban. Makra Tamás úr szervezésében azóta is ez a gimnázium ad helyet a versenynek, amelynek az a célja, hogy a diákok egy általuk választott üzleti élethez kapcsolódó versenyszámban kipróbálhassák magukat. A család jelentős anyagi támogatást is felajánlott, hiszen a hazai versenyben az első három helyezést elért tanulónak fedezi az amerikai nagydöntőre történő kiutazását és a kint tartózkodásuk teljes költségét.

Magyarország számára az FBLA versenyben való indulási jogot a ma már Amerikában élő Bodoni családnak köszönhetjük. Pár évvel ezelőtt ők mutatták be a világ legnagyobb üzleti diákszervezetét a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban. Makra Tamás úr szervezésében azóta is ez a gimnázim uad helyet a versenynek, amelynek az a célja, hogy a diákok egy általuk választott üzleti élethez kapcsolódó versenyszámban kipróbálhassák magukat. A család jelentős anyagi támogatást is felajánlott, hiszen a hazai versenyben az első három helyezést elért tanulónak fedezi az amerikai nagydöntőre történő kiutazását és a kint tartózkodásuk teljes költségét.

A verseny végeredménye: első Turi Eszter, retorika, második Mangoff Máté, üzleti terv, harmadik Penc Márk, 3D-s programozás

jan. 20. Nemes Tihamér informatika verseny – A Nemes Tihamér Informatika verseny második fordulójába jutott alkalmazói kategóriában Márta Rebeka (8. a) (Somlói Zsófia tanárnő tanítványa), Gyenes Péter (8. a) (Szabó Zsanett tanárnő tanítványa), Tóth Kata (9. b) (Farkas Csaba tanár úr tanítványa), programozói kategóriában Szirt Máté (7. c) (Szabó Zsanett tanárnő tanítványa), Góczán Balázs (9. b) és Strumpf Dávid (9. a) (Farkas Csaba tanár úr tanítványai).

jan. 17. Cicero verseny – Héthelyi Máté (11. a) (Lenkefi Myrtill tanárnő tanítványa) az arpinói nemzetközi Cicero-verseny hazai válogatóversenyén második helyezést ért el, így részt vehet majd a május 7-10. között megrendezésre kerülő arpinói nemzetközi Cicero-versenyen.

jan. 14. Árokszállásy Zoltán biológia verseny – A két fordulós országos verseny február 21-22-én Miskolcon sorra kerülő második, döntő fordulójába jutottak a 11-12. osztályosok kategóriájában: Nagy Levente (12. a), Moravcsik Balázs (12. b), Érsek Rebeka, Lányi Réka, Moharos Viktor, Szonder András (12. c) (Erős-Honti Julianna tanárnő és Faragó Norbert tanár úr tanítványai)

jan. 14. Arany Dániel matematikaverseny – A három fordulós országos verseny második fordulójába jutottak: Stumpf Dávid, Sugatagi Mátyás (9. a), Góczán Balázs, Vadász Dániel (9. b), Bakonyi Benjamin, Bubrik Márton (9. c), Bujdosó Gergely, Farkas Péter, Zelei Mátyás (10. a), Kovács Veronika, Lichter Bertalan (10. b), Ökrös Tamás (10. c).

jan. 12. Bolyai matematika csapatverseny – A január 10-i versenyben iskolánkból húsz négy fős csapat vett részt. Eredmények 17 pesti kerület körzetében: A 9. osztályosok 259 csapata között a Bakonyi Benjamin, Bubrik Márton, Manczák Zalán, Molnár Zalán (9. c) csapat a 23. helyezést érte el. További helyezések: 44., 63., 151., 159. A 10. osztályosok 161 csapata között a Csegzi Lóránd, Kálmán Kristóf, Rossi Levente, Szücsi Nándor (10. c) csapat 14. lett. További eredmények: 45., 51., 56., 64., 69, 86. A 11. osztályosok 110 csapata a Fekszi Csaba, Gődény Ákos, Kása Csaba, Rieder András (11. a) csapat az első tízben végzett. További helyezések: 18., 22., 31., 41. A 12. osztályosok 50 csapata között a Demku Roland, Jósvai Máté, Mészáros Jakab, Pucsok Bence (12. a) csapat az első tízben végzett. További helyezések: 26., 49.

jan. 10. Latin és dráma OKTV első forduló – Latinból Héthelyi Máté (11. a) (Lenkefi Myrtill tanárnő tanítványa), drámából Korda Bonifác (11. b) és Szigetvári Zsófia (11. a) (Kiss Csilla tanárnő tanítványai) a második fordulóba jutottak.

jan. 6. Francia és spanyol OKTV első forduló – Harangozó Balázs (12. c) (Kovács Máté tanár úr tanítványa) franciából, Benczúr Máté és Ónozó Zsófia (11. c) (Éltető Katalin és Bogdán Krisztina tanárnők tanítványai) spanyolból a második fordulóba jutottak.

dec. 31. Magyar Nyelvészti Diákolimpia – A Magyar Nyelvészeti Diákolimpiát nem korosztályok szerint rendezik, mert a verseny nem ismeretanyagra épül, hanem a gondolkodásra. A 14-18 éveseknek meghirdetett versenyen az internetes fordulók után a Valachi Mandula, Gyimesi Eszter, Zupkó Alíz és Bulcsú Lili (8. b) (Pásztor Dóra tanárnő tanítványai) alkotta csapat bejutott a januárban sorra kerülő elődöntőbe. A Magyar Nyelvészeti Diákolimpia egyben válogató verseny a Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpiára.

dec. 20. Kosáry Domokos történelemverseny – A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete által harmadik alkalommal megszervezett háromfordulós, országos Kosáry Domokos Történelemversenyen a második fordulóba jutottak: a gimnáziumi 7. osztályos kategóriában Csiki-Garai Ármin, Glatt Laura, Illés Balázs, Karai Gergely, Koronghy Marcell, Lóth Máté Gyula, Szirt Máté, Szücsi Márton, Utri Panna (7. c) (Csapodi Zoltán tanár úr tanítványai), Göröcs Bálint (7. b) (Pál Gergely tanár úr tanítványa), a 9. osztályosok kategóriájában Tóth Kata, Tóth Roland Vince (9. b) (Farkas Katalin tanárnő tanítványa), Kecskeméti Bálint (9. c) (Pál Gergely tanár úr tanítványa), a 10. osztályosok kategóriájában Reményi Balázs (10. a) (Farkas Katalin tanárnő tanítványa), Kovács Domonkos (10. c) (Deméné Mohay Borbála tanárnő tanítványa).

dec. 18. Angol OKTV első forduló – Angolból Érsek Rebeka (12. c) (Rezsekné Fehér Laura tanárnő tanítványa), Mangoff Máté, Túri Eszter (11. c), Pintér Tamás (12. a) (Bajza Sándor tanár úr tanítványai) bejutottak a második fordulóba.

dec. 17. Varga Tamás matematikaverseny – A második fordulóba jutottak: Arató Hunor, Nemes Viola, Sipos Balázs (7. a), Barcsa Dániel, Molnár Laura, Török Vince, Vödrös Enikő (7. b), Illés Balázs, Koronghy Marcell (7. c), Göndör Jakab, Márta Rebeka Varga Júlia, Vass Benedek (8. a), Jánoska Lili, Kovács Sebestyén Dominik (8. b), Gedeon Ábel, Hevesi András (8. c)

dec. 17. Biológia OKTV első forduló – Biológiából a második forduba jutottak: I. kategória: Fekszi Csaba (11. a), Hruby Lili (11. b), II. kategória: Bíró Mátyás (12. a), Bokor Lili, Érsek Rebeka, Lányi Réka, Moharos Veronika, Moharos Viktor, Szonder András (12. c), Moravcsik Balázs (12. b), Nagy Levente (12. a) (Erős-Honti Julianna tanárnő és Faragó Norbert tanár úr tanítványai).

dec. 17. Floorball – Floorball diákolimpia országos selejtezőn V. kcs-os csapatunk a IV. helyen végzett. A csapat tagjai Berecz László, Csekei Boldizsár, Göndör Jakab, Mészáros Márton, Molnár Marcell, Plander Benedek voltak.

dec. 14. Dürer kémiaverseny – A XIII. országos Dürer Kémia Csapatverseny területi fordulójában a Benczúr Máté (11. c), Moharos Viktor (12. a), Polgár Anna (10. c) (Schróth Ágnes tanárnő, Farkas Ferenc és Szakmány Csaba tanár urak tanítványai) országos összehasonlításban is első helyezést elérve bejutottak a verseny országos fordulójába.

dec. 13. Kémia OKTV első forduló – Kémiából az I. kategóriában Bánszki Balázs és Benczúr Máté (11. c) (Schróth Ágnes tanárnő tanítványai), a II. kategóriában Moharos Viktor (12. c) (Farkas Ferenc tanár úr tanítványa) bejutottak a második fordulóba.

dec. 12. Matematika OKTV első forduló – Matematikából Benczúr Máté (11. c), Penc Márk (11. c) (Friedman Eszter tanárnő tanítványa) és Varga Eszter Anna (12. c), fizikából (I. kategória) Filotás Dénes és Wang Xiang (11. b) (Kovács Géza tanár úr tanítványai), fizikából továbbá (II. kategória) Mosoni Péter (12. a) (Varga György tanár úr tanítványa) bejutott a második fordulóba.

dec. 12. Kosárlabda – December 12-én rendezték meg igen erős mezőnnyel az V. – VI. korcsoport B33 kosárlabda budapesti döntőt. Iskolánk csapata a sok igazolt kosárlabdázó által alkotott csapat között csoportjában első lett, az egyenes kiesés rendszerben eljutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben két ponttal kikapott, a harmadik helyért folyó meccsen egy ponttal győzött. Az elért harmadik helyezés továbbjutást jelent a régió döntőbe. A csapattagok Hruby Lili, Glavinics Anna, Domokos Emma, Szitt Zsófia (11. b) voltak.

dec. 11. Savaria történelemverseny – Kriska Eszter (9. c) (Pál Gergely tanár úr tanítványa) a Savaria történelemversenyen bejutott a második fordulóba.

dec. 10. Iskolai helyesírási verseny

dec. 6. Közlekedéstörténeti verseny – A BKV Múzeumok Közlekedéstörténeti Versenyét kilencedik alkalommal hirdették meg a főváros közlekedése és történelme iránt érdeklődő hetedik és nyolcadik osztályos diákoknak. A kétfordulós versenyben hatvan csapat indult, a döntőt a legjobb öt részvételével a Deák téri Földalatti Múzeumban tartották november 29-én, melyen iskolánk csapata – Demeczky Artúr, Göndör Jakab és Kőszeghy Vilmos (8. a) – második helyezést ért el.

dec. 4. Vers- és mesemondó verseny – A december 4-én megrendezett iskolai versenyt versmondó kategóriában Drótos András (8. b), mesemondó kategóriában Greiner Zsófia (8. a) nyerte.

dec. 4. Művészettörténet OKTV első forduló – Reznicsek Mátyás (12. a) (Kovács Gabriella tanárnő tanítványa) művészettörténetből bejutott a második fordulóba.

nov. 30. Micro:bot – Iskolánkban került megrendezésre november 30-án a Microbot országos önjáró bit:bot robotautó verseny 12-18 éveseknek, az ARHungary-vel közösen. 12 csapat indult. Két csapatunk: Wiener Márton, Gedeon Ábel (8. c), és Mika Tamás, Farkas Botond (7. a). Egy terepasztalon adott feladatokat kellett végrehajtani a kisautóknak: ha lecsukódik a sorompó, álljon meg, várakozzon, majd szabad jelzésnél menjen tovább; ha egy sötét alagútba megy, várja meg, míg felgyullad a lámpa; illetve a legnehezebb, egy libikókán menjen át, ha átbillent, forduljon vissza, majd, ha visszabillentette, haladjon a célig. Az összes feladatra előre fel kellett programozni a robotautókat, a verseny alatt önállóan, külső vezérlés nélkül kellett végrehajtaniuk a feladatokat. Az egész napos versenyen a második és harmadik helyezést értük el. A mi diákjaink voltak a verseny történetében az elsők, akik hibátlanul teljesítették a pályát. A versenyről készült 50 perces videó itt megnézhető:

nov. 27. Történelem és földrajz OKTV első forduló – Gereczi Botond (12. a) (Gyertyánfy András tanár úr és Boronkai-Horváth Zsófi tanárnő tanítványa) történelemből és földrajzból bejutott a második fordulóba.

nov. 14. Vitaverseny – November 11-én került sor az idei országos angol nyelvű ‘DEbate’ vitaverseny pécsi középdöntőjére. A verseny tételmondata a következő volt: Freedoof expression can be limited for the good of society as a whole. Iskolánk képviseletében a Mangoff Máté, Ujváry Áron és Rádler Blanka (11. c) csapat vett részt a versenyen. Feladatuk a tételmondat ellen való érvelés volt. A zsűri nemcsak a legkreatívabb előzetes pályamunka díját ítélte nekik, de a pécsi középdöntő legmagasabb pontszámával jutottak be a december 14-én megrendezésre kerülő budapesti országos döntőbe, amelyen a verseny tételmondata a következő lesz: The citizens’ economic and social wellbeing is primarily the responsibility of the individual and not the government. A viták ebben az esetben is a Karl Popper formátum alapján zajlanak majd. Felkészítő tanáruk Bajza Sándor tanár úr.

nov. 10. Bolyai magyarverseny – A november 8-án megrendezett magyar versenyen tíz pesti kerületből 44 négy fős csapat vett részt. A hetedikeses között a Budavári Rozália, Kecskeméti Zsófia, Molnár Laura, Vödrös Enikő (7. b) csapat a 14., a Knuth Ákos, Stock Ildikó, Rónai Alexandra, Reisz Csongor (7. a) csapat a 18. helyen végzett

okt. 14. Bolyai matekverseny – Az október 11-én megrendezett csapatversenyen iskolánk az V-VIII. kerületi gimnáziumok csapataival volt egy csoportban (Fazekas, Eötvös, Apáczai, Piarista, Deák téri és Fasori evangélikus, Veres Pálné). A nyolcadikosok között 44 csapat indult. A trefortos csapatok eredményei: 16., 17., 18., 20., 24., 39. helyezések. A hetedikeseknél 61 csapat nevezett. Eredményeink: 15., 16., 23., 24., 26., 31., 36., 39., 47., 49., 53., 58. helyezések.