Újhelyi Sándor 1902. február 4-én született Ecseren egy hatgyermekes tisztviselő család első gyermekeként. Középiskolai érettségit az István úti főgimnáziumban (mai neve Szent István Gimnázium) szerzett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem természettan-kémia szakára iratkozott be. Harmadéves hallgató korában a Kémiai Intézetben tanársegéd lett. 1926-ban doktori szigorlatot tett kémiából, kísérleti fizikából és geológiából. 1926-tól 1936-ig kinevezett tanársegéd volt a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1930-ban természetrajz-vegytan szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1936-ban meghívták iskolánkba tanárnak, két évvel később vezetőtanári kinevezést kapott. 1944-ben behívták katonának, 1946-ig hadifogoly volt Németországban.
1947-ben kinevezték iskolánk igazgatójává, 1950-ben leváltották. Ezután rövid ideig a Petőfi Gimnáziumban tanított, majd az Orvostudományi Egyetem Orvosfizikai Intézetébe került tanársegédnek. Az itt végzett tizennyolc éves oktató-kutató munka után 1969-ben egyetemi docensként vonult nyugdíjba. A negyvenes évektől a Tanárképző Intézetben vegytan és földrajz szakos tanárjelöltek számára tartott rendszeresen előadásokat “A kémia középiskolai anyaga”, “A kémia tanításának módszertana” címmel. 1942-től a Szervetlen Kémiai Analitikai Intézet munkájában is részt vett, többek között gyakorlatokat és előadásokat tartott. 1940-1946 között a középiskolai vegytan tanításának szakfelügyelője volt. Ebben az időben tankönyvet is írt. Rovarokat diák korától kezdve több mint hetven éven át folyamatosan gyűjtött, rovartani kutatómunkájával nemzetközileg elismert entomológussá vált. Idősebb korában közel 30 000 példányt kitevő rovargyűjteményét a Természettudományi Múzeumnak ajánlotta, amely azt 1989-ben meg is vásárolta. Szellemi frissességét és szakmai érdeklődését hosszú élete utolsó napjáiig megőrizte. Jelentősebb állami kitüntetése a Munkaérdemrend ezüst fokozata, melyet 1987-ben kapott meg. Kilencvenkét éves korában, 1996. május 19-én hunyt el Budapesten. Újhelyi tanár úr egy ritka és nemes polihisztorgenerációt képviselt. Kérlelhetetlen igazmondása és tiszteletreméltó szerénysége akadályozta meg abban, hogy elnyerje a professzori címet. Nagyra becsült és egyben nagyon szeretett professzora marad a kémia szakos tanártársadalomnak.
Részlet egy 1992-ben, a Természet Világa c. folyóiratban megjelent interjúból, melyet Pais István készített Újhelyi Sándorral (a háromoldalas interjúból a Trefortra vonatkozó részek olvashatók itt)
(…) A vizsgatanításom nagyon jól sikerült, ami persze nem csoda, hiszen akkor már évek óta tanítgattam, a gyógyszerészeknek gyakorlatot vezettem, és ha Bugarszky beteget jelentett – mondjuk öt perccel az óra előtt – akkor betelefonált, hogy Újhelyi, tartsa meg helyettem az előadást. Egyszóval a gyakorló tanításomnak nagy sikere volt, s ennek nyomán keresett meg a főigazgató, hogy nem volna-e kedvem az egyetemi gyakorlógimnáziumba kerülni tanárnak. Ez akkora megtiszteltetés volt, hát hogyne lett volna kedvem. Arról nem is beszélve, hogy a fizetési osztályokban ez hét év előremenetelt jelentett.
Sanyi bácsi több évtizedes pedagógusi pályája során igen sok tanügyi reformot, személet- és tananyagváltozást megért. Milyen szellemű volt ez a Trefort utcai gyakorlógimnázium?
A gyakorlógimnáziumban úgy tanított az ember, ahogy jónak látta. Én például tankönyvet nem is használtam, inkább rajzoltam a táblára, és igyekeztem bemutatni, amiről beszéltünk. A morfológia tanítását általában botanikával kezdik, ez azonban rendkívül unalmas, a gyerekeknek már mindjárt az elején elmegy a kedve a tárgytól. Én ehelyett bevittem az órára növényeket és kísérleteztünk.
Meséljen egy kísérletet!
Itt van például a növények oxigéntermelésének a bemutatása. Valamilyen vizinövényt betettem egy zárt üvegbe, indigóoldatot és baktériumot adtam hozzá, ami redukálta az indigót, tehát az oldat elszíntelenedett. Ezután sötétbe tettem, s amikor az órán sorra került, elővettem a világosságra, s akkor a növény levelei elkezdtek megkékülni, ami azt jelentette, hogy oxigént termelnek.
(…)
Visszatérve a fogságból a gyakorlóiskolában elfoglaltam a régi helyemet, s éppen akkor készült nyugdíjba az igazgató. Ekkor megkeresett Zsiray Miklós a Tanárképző Intézettől, és megkért, vállaljam el az iskola vezetését, mondván, csak én menthetem meg a gimnáziumot. Mondtam neki, én nem hiszem, hogy megmenthetném, de ha olyan fontos, akkor elvállalom. Nem akartam igazgató lenni, én tanítani szerettem.
Milyen szervezeti keretben folyt akkor a tanárképzés?
A Tanárképző Intézet az egyetemnek egy külön részlege volt, s egyben a gyakorlógimnázium felügyeletét is ellátta. Meg kell jegyeznem, gyakorlótanítást nem csupán a Trefortban hanem más gimnáziumokban is végeztek. Az igazgató, aki odavitt, rendkívül képzett ember volt. Több nyelven beszélt, jól ismerte a külföldi szakirodalmat. A hallgatók először a mindenki számára kötelező teoretikumot, a neveléselméletet tanulták, aztán következtek a gyakorlati órák. Ezeket konferenciák követték, és mindenkinek magának is meg kellett bírálnia a saját teljesítményét, és persze hozzászóltak a többiek is, elmondta a véleményét a vezetőtanár. Ezek nagyon tanulságosak voltak. Nagyon sokat köszönhetek ennek az intézetnek, illetve az iskolának, mert ha jó tanár lettem, ennek köszönhetem. Az igazgató kinevezésem nem volt egészen zökkenőmentes. Zsiray ragaszkodott hozzám, de a minisztériumnak nem nagyon tetszhettem. Azt mondták, a Trefort már klerikálisabb iskola, mint a piaristáké. Végülis azt történt, hogy amikor Alexits államtitkár éppen távol volt, akkor Zsiray gyorsan elintézte a kinevezésemet. Aztán – három év múltán – egyszercsak hívattak, és bejelentették, hogy láttak az ünnepi körmenetben. Ez akkor, 1950-ben rettenetesen nagy bűnnek számított, s az lett a következménye, hogy behívattak a városházára, ahol a tanulmányi osztály vezetője egy borbély volt…
Úgy érti, a korábbi foglalkozása volt borbély?
Úgy, úgy. Ő hallgatott ki. Azt mondja, Újhelyi elvtárs, baj van magával, részt vett a körmenetben. Mondom, igen, de hát ez hozzátartozik a vallásomhoz, és itt mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását, vagy nem? De nem az igazgatók! – felelte. Mondom az nincs benne az alkotmányban. Mindegy, fölmentjük. Volt ott aztán egy nő, aki meg ezt kérdezte: Újhelyi elvtárs, maga természettudományokkal foglalkozik, hogy hisz a babonákban? Asszonyom, feleltem, én nem vállalom, hogy elmagyarázzam önnek, mi a különbség a babona és a vallás között. Aztán megint jött a borbély: Ne féljen, tanár úr, majd elhelyezzük valahová. Nem félek én, mondom, még ha követ kell törnöm, akkor sem. Pár hét múlva aztán tanári értekezletet hívtak össze, és a nyilvánosság előtt közölték, hogy fel vagyok mentve, mert hogy gyenge voltam a klerikális reakcióval szemben. A Petőfi Gimnáziumba helyeztek…