(1982-től 1997-ig volt az iskola tanára)
Nyári táborok a nyolcvanas években
1983 és 1984 Fadd, 1985 Kincsesbánya, 1986 Szögliget, 1987 Királykút. Öt olyan tábor, amelyekre sok egykori diák úgy gondol vissza, mint fiatalkorának legnagyobb, legmeghatározóbb élményeire. Azóta sem voltak ilyen hosszú időtartamú és ilyen nagy létszámú nyári táborok.
1982-ben a Trefort utcai gyakorlóiskolába került egy huszonnyolc éves magyar szakos tanár, dr. Gremsperger László. Már azon az őszön elkezdte szervezni a későbbi nyári tábort azon minták alapján, amelyeket az előző iskolájában látott, tanult. Az előkészítő munkában többen mellé álltak, így hamar kialakult egy hat-nyolcfős tanári csoport, amely rendszeresen tartott megbeszéléseket a tábor pedagógiai céljairól és ezek gyakorlati megvalósíthatóságáról. Az elképzelés tavaszra véglegessé vált, és egy Fadd község melletti erdő nyáron helyet adott az első tábornak, amelyben mintegy negyven diák vett részt. A következő években ezt még négy követte. A forma és a tartalom közben sokat változott, fejlődött, ahogy az irányító tanárok egyre több tapasztalatra tettek szert, és ahogy maguk a diákok is egyre nagyobb felelősséggel tudtak a tábor szervezésében, sőt vezetésében részt vállalni. Gremsperger tanár úr öt éven keresztül fáradhatatlanul szervezte, irányította a táborokat. 1987-től négy évig külföldön dolgozott, visszajövetele után pedig különböző okok miatt már nem sikerült feléleszteni az egykori táboros hagyományokat. Őt kérdeztük emlékeiről.
– A tábor alapvető célja az volt, hogy a Trefortba járó diákok viszonylag magas szintű intellektuális adottságait kiegészítsük, megerősítsük olyan képességekkel, érté-kekkel, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy személyiségükben alkamasak legyenek a majdani, igazi értelmiségi létre. Azt akartuk, hogy a felnőtté válással se veszítsék el azokat a gyermek-, ill. kamaszkorból eredő személyiségvonásokat, amelyek a kiegyensúlyozott élethez szükségesek. (Mindezt sokkal plasztikusabban megírta tanulmányában egyik volt táboros, Fodor János az Eötvös Kollégium Kikötő c. folyóiratában Bontás címmel. Kikötő 4. 1991. p. 41-48.) Az volt a célunk, hogy minden tervezett, és aztán megvalósult tábori tevékenységnek legyen valamilyen pozitív személyiségfor-máló hatása. Az volt a szemünk előtt, hogy ezek a diákok később nemcsak értelmiségiek lesznek, de – talán nem jelentéktelen hányaduk – a vezető értelmiségi réteghez fog tartozni. Ezért kerültük az öncélú, olcsó szórakozást nyújtó programokat.
A 12-14 napos tábor egy háromnapos portyával kezdődött, ami azt jelentette, hogy a helyszínt négy csoportban (ezek voltak a brigádok – ez ma már kissé szokatlan kifejezés) négy különböző útvonalon közelítették meg a diákok, miközben jó néhány feladatot meg kellett oldaniuk. Próbatétel, kaland, izgalom volt már önmagában az is, hogy a gyerekek nem tudták előre, hogy milyen útvonalon fognak haladni ebben a három napban. Csak a budapesti indulás helyszínét és időpontját kapta előre kézhez mindenki, és a pályaudvaron derült ki, hogy vonattal, majd busszal és gyalog merre kell menni, és mit kell közben csinálni. A portya nagyon komoly gyalogtúrákat is jelentett. A különböző helyeken a szállásokat persze előre lefoglaltuk, de volt olyan is, hogy az éjszakai elszállásolást is a brigádoknak maguknak kellett megoldaniuk. A gyerekek így már eleve valamiféle összetartozás érzéssel érkeztek meg a táborba. Mindközben négy-öt diákkal és néhány tanárral felépítettük a tábort egy erdőben egy forrás mellett.
– Milyen volt a tábor szervezeti felépítése?
– A szervezeti alapegység a brigád volt. Összetételét még a tanév során táboros tanárokkal többféle pedagógiai megfontolás alapján mi határoztuk meg. Az alapelv az volt, hogy ne baráti körökből, osztálytársakból álljon, vagyis olyan emberek kerüljenek egy társaságba, akik kénytelenek egymással megismerkedni, kooperálni, adott esetben toleranciát tanúsítani, önzetlen segítségnyújtást adni. Ugyanakkor egy új társaságban mindenki megszabadulhat az esetleg őt körülvevő sztereotípiáktól, és ez kreatív erőket szabadíthat fel benne. A két hét alatt ez a szervezeti forma néhány alkalomra átrendeződött. Ezek voltak az úgynevezett „körök”. Ezek érdeklődési köröket jelentettek, ezekre nem mi, tanárok osztottuk be a diákokat, és nem helyben, spontán alakultak ezek a csoportok, hanem még a tanév során alakítottuk őket ki, hiszen ezekre fel kel-lett készülni, és a spontaneitásból adódó várható létszámbeli aránytalanságokat is ki kellett küszöbölni. Ezeket a köröket általában egy-egy tanár vezette. Pl. a következő körök működtek nagyon színvonalasan: színjátszás, filmkészítés és -forgatás, fotózás, grafológia, csillagászat, zene, néprajz. Az itt készült alkotásokat ősszel általában be-mutattuk az egész iskolának is. A főzés, mosogatás is kisebbfajta átrendeződési lehetőséget jelentett, hiszen ezeket a négy-ötfős társaságokat is különböző brigádtagokból állítottuk össze.
– Mi volt a tanárok szerepe? – A portyán minden csoporttal volt egy tanár is, de kevesebb irányító szereppel, mint egy klasszikus osztálykiránduláson. A programokon is jelen volt többnyire brigádonként egy-egy tanár, de nem vezetőként. Összesen egyébként nyolc-kilenc tanárra volt szükség a táborban, de amikor igen nagy számú diáknak tettük lehetővé a részvételt (hetven főnek), akkor a tanárok száma is meg kellett, hogy emelkedjen. A tábort irányító szervezet a tábortanács volt, amely takarodó után tanácskozott, értékelte a napot, a brigádok teljesítményét speciális tábori pénzzel honorálta, és tisztázta a más-napi teendőket. Tagjai a brigádvezetők (ők diákok), az aznapi és másnapi ügyeletes tanár és a táborvezető voltak. Ez az összetétel, és a tábor szervezetének, életének sok más eleme a táborok során folyamatosan formálódott. A koncepciónk lényege az volt, hogy a viszonylag erős tanári irányítást az évek előre haladtával a teljes önkormányzás, önszerveződés váltsa fel. Ezt a negyedik, ötödik táborra sikerült is elérnünk. Kialakult a diákoknak egy olyan köre, amely teljes mértékig elsajátította a tábor szervezésének, irányításának képességét, tagjai képesek voltak átvenni gyakorlatilag minden tanári fel-adatot. (Ők később, már egyetemistaként önállóan is szerveztek különféle táborokat.) A tábori önkormányzatiság és demokrácia igénye pl. abban nyilvánult meg, hogy a diákok időről-időre spontán „puccs”-ot hajtottak végre, és egy-egy napra úgymond át-vették a hatalmat, vagy pl. egy idő után kikövetelték, hogy a tábortanácson csak azok a tanárok vehessenek részt, akik aznap, ill. másnap „szolgálatban” voltak. Emlékszem, ez utóbbi kérdés egyszer egy késő éjszakába nyúló, nagyon kemény vitában dőlt el.
– Fellépés, határozottság, felelősségérzet, vagy éppen lázadás, szabadságvágy – mindez gyakran együtt jelenik meg a kamasz csoportokban, főképpen hosszú ideig tartó, jellemet próbára tevő tevékenységekben.
– Senki, se diák, se tanár nem takargathatta, hogy milyen ember. Élethelyzetek sokaságát élték meg a diákok, melyeken keresztül önismeretük ugrásszerű fejlődésen mehetett keresztül, és amelyek társas kapcsolataikra is rendkívül jótékony hatással vol-tak. A táborért, egymásért, a programokért érzett felelősségérzetet spontán módon növelte az is, hogy a tábor a teljes önellátáson alapult. Magunk építettük fel a kéthetes létezéshez szükséges valamennyi „létesítményt”: lakósátrakat, ebédlőt, konyhát, stb. A tábor minden lakójának többször is alkalma nyílt részt venni a főzésben, mosogatásban, favágásban stb., tehát olyan tevékenységekben, amelyekben fejlesztik gyakorlati érzéküket (sokan életükben ekkor mosogattak először). Arról is meg voltunk győződve, hogy ezek a nélkülözhetetlen gyakorlati feladatok juttatják sok esetben ahhoz a felfedezésszerű élményhez a gyerekeket, hogy egymást kiszolgálni öröm.
– Hogy ment egy nap? Volt-e napirend? Milyen programok voltak?
– A tábor szigorú működési rendjével és jól felépített szervezeti formájával azt igyekeztünk beláthatóvá tenni, hogy minden tevékenység eredményes elvégzéséhez meg kell találni az optimális feltételeket. Egy-egy tábori nap rendkívül intenzív igény-bevételt jelentett mindenki számára. Reggel héttől este tízig mindössze két óra szabad-idő volt. Egy délelőtti és egy délutáni „nagy” és egy esti „kis” programból állt egy nap. Minden program a tevékenység indítására szolgáló „kezdő kör”-ből indul. A négy bri-gád négy különböző mini-forgatókönyvet kapott, tisztáztuk a játékszabályokat, majd mindenki elvonult a tábor környékén kialakított (eldugott) „brigád-tanyára”, hogy mintegy két óra alatt felkészüljenek a bemutatóra. A program második része mindig a bemutatás, a közkinccsé tétel volt. A diákok szinte az első nap után rájöttek, hogy nem lehet akármivel előállni, óriási versengés alakult ki, s ennek következtében hihetetlenül igényes produkciók születtek. A nap második, délutáni programja is hasonlóan zajlott. Például minden brigád kapott megfelelő mennyiségű agyagot, hogy mintázzák meg a jövő állatkertjét, majd a bemutatáskor fűzzenek a látottakhoz „szakszerű” biológiai magyarázatot. Csak címszavakban néhány további program: totemkészítés, várépítés, képzőművészeti alkotások az erdő anyagaiból, a jövő iskolája, az ideális lakókörnyezet koncepciójának kialakítása, „vastüdő”, különféle drámajátékokkal kapcsolatos progra-mok, színjátszás, cirkusz, bábozás. Az esti program, amelyet „meditáció”-nak hívtunk, általában spontán beszélgetést jelentett egy olyan problémafelvető gondolat, ötlet alapján, amelyet bárki meghirdethetett nap közben, és egy cetlire kitűzhette valamelyik sátorra. Mindenki szabadon dönthetett abban, hogy melyik meditációra megy el.
– Voltak-e olyan személyes élményeid, amelyek még ma is gyakran eszedbe jutnak, ha visszagondolsz erre az ötször két hétre, illetve a mindegyiket megelőző több hónapos előkészítő munkára?
– Az egyik legemlékezetesebb eset a negyedik táborban történt. Egy rossz mozdulat következtében annyira meghúzódott a hátam, hogy szinte mozogni sem tudtam, és folyamatosan erős fájdalmaim voltak. A gyerekek szinte belesápadtak, amikor az orvos azt tanácsolta, hogy menjek haza. Azt gondoltam, hogy – ha szerencsétlen okból eredően is –, de most majd kiderül, hogy az évekkel ezelőtt megfogalmazott, és az imént már említett célt elértük-e: képesek lesznek-e a diákok az önirányításra. Kérleltek, hogy maradjak, semmit nem kell csinálnom, ők majd megoldanak helyettem mindent, csak maradjak. Valóban: rendkívül rövid idő alatt gyönyörűeket produkáltak, és maximálisan uralták a helyzetet. Jó volt látni azt is, ahogy a kisebb diákok elfogadták a nagyobbak irányító szerepét. Nagyon emlékezetesek maradtak továbbá azok a helyzetek, amelyekben a közösség összetartó ereje spontán módon és igen erősen megnyilvánult. Olyan kis rituálékra gondolok, amelyek az emberi összetartozás, az egymásra utaltság érzéseiből, a másik jelenléte felett érzett örömből eredtek, és több tucat kamasz gyereket pl. vezényszó nélküli közös mozgásra, közös ritmusra indítottak. Ezeket csak a hosszú ideig tartó és rendkívül intenzív együttlét váltja, válthatta ki a diákokból.
– Ha ennyire erősen hatott a diákokra a tábor élménye, akkor ennek valahogy a tanév elején, vagy esetleg később is érezhetőnek kellett lenni.
– Az iskolában szinte kézzel tapintható volt egyfajta „táboros öntudat” a táborban résztvevő diákok között nemcsak a tanév elején, hanem folyamatosan a tanév során. Vigyáznunk is kellett, hogy ennek ne legyen negatív vetülete. A tábor egyik pedagógiai szerepe – hogy az értelmiségi létre nevelés érdekében erősítsük a diákokban az önszervező képességeket – szintén megjelent rejtett módon a táborosok iskolai létében. Így aztán elhangzott velünk szemben néha az leegyszerűsítő, a tábort az iskolával szembe-állító kritika, hogy mi „tábort akarunk csinálni az iskolából”. Ezt soha nem fogadtuk el. Idővel felmerült az igény, hogy legyen téli tábor is – mintegy a nyári meghosszabbításaként, annak folytatásaként, de leginkább abból eredően, hogy ne kelljen egy teljes évet várni a következő táborig. Ezek csak néhány naposak voltak. A második félév elejétől aztán már készülődtünk a következőre, néha csak a tanárok, később – mikor erre a diákok egy része már alkalmassá vált – a diákokkal együtt tartottuk a tervező meg-beszéléseket. Óriási volt a vágy egyesekben, hogy újra ott legyenek a táborban. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy sokak számára tizenéves koruk legfontosabb élményévé vált a tábor. Öt év alatt a diákok személyiségfejlődésére tett hatásában talán több is kijött belőle, mint amennyit az elején álmodtunk. Ezt annak alapján mondhatom, amit hosszú évekkel később láttam az egykori táborosokon, illetve amit ők egyetemistaként, diplomásként, családot alapító férfi ként, és családanyaként meséltek. Érdekes megnéz-ni, hogy most, huszonöt év elteltével kiből mi lett, kinek hogy alakult az élete. Nagyon érdekes ezt egybevetni azzal, hogy kamaszként kinek milyen szerepe volt, ki milyen szerepet vállalt, vagy éppen nem vállalt a táborokban.
– Köszönjük szépen.
(lejegyezte: Mohay Péter, megjelent a 2008/2009-es évkönyvben)