Francia nyelvű szimulációs verseny

Március 8-án Mándoki Vera (11. a) és Nagy Ádám (12. a) részt vettek a Kölcsey Gimnáziumban megrendezett francia nyelvű szimulációs versenyen. Az OECD nemzetközi konferenciájának munkáját megidéző egész napos eseményen egy képzeletbeli ország (la Haute-Gambésie) képviselőiként kellett a bizottság többi országával együtt döntést hozniuk egy, az Olimpiai Alaptörvényt megsértő országnak, Lyskiának a Nemzetközi Olimpiai Játékokon való szereplési jogáról. Érveiket először a konferencián, majd egy illusztris tagokból álló zsűri előtt fejthették ki. Mándoki Vera és Nagy Ádám (Erdős Katalin tanárnő tanítványai) a nem kéttannyelvű kategóriában első helyezést értek el.

Tovabb...

Budapesti egyéni sakk diákolimpia

A március 9-én megrendezett budapesti diákolimpiát minden korcsoportban két kategóriában (amatőrök, versenyzők) rendezték meg. Az amatőrök között Hegedűs Gergely (9. b), aki februárban megnyerte a VIII. kerületi versenyt, a tizennégy fős mezőnyben a nyolcadik helyen végzett. A versenyzők között Vancsisin Márk (10. a) a kilenc fős mezőnyben a második, Göndör Jakab (12. a) a tizennégy fős mezőnyben szintén a második helyen végzett, így ők ketten részt vehetnek az egyéni sakkolimpia országos döntőjében.

Tovabb...

Történelemverseny

A szombathelyi ELTE Savaria Központ által a hetedikeseknek és nyolcadikosoknak szervezett országos történelmi tanulmányi verseny regionális (budapesti) fordulójának eredményei: Nagy Lilla (8. b) 4., Bendik Bertalan (8. b) 8., Marossy Zoé (8. b) 18., Ritvay Boglárka (7. a) 30., Gál Samu (8. b) 49., Nádai Mihály (7. a) 70. helyezés. Budapestről egyetlen diák jutott a húsz fős országos döntőbe. A 8. b-sek Schweininger Péter tanár úr, a 7. a-sok Pál Gergely tanár úr tanítványai.

Tovabb...

Zrínyi Ilona matematikaverseny

A fejedelemasszonyról, I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre feleségéről, hat gyermek édesanyjáról, Munkács hős védőjéről elnevezett három fordulós országos matematikaverseny második fordulójában Budapest hat körzetre volt osztva, iskolánk ezek egyikében szerepelt a Fazekassal, az Apáczaival, az Eötvössel, stb. Diákjaink legjobb eredményei a következők: Dudás Ágoston (11. b) második, Török Vince (11. b) harmadik, Szathmári Sára (10. a) harmadik, Frigyes Lőrinc (10. a) tizedik (Friedmann Eszter tanárnő tanítványai), Somogyi Dániel (7. c) harmadik, Kis Ágota (7. c) negyedik. Ketten, Somogyi Dániel és Kis Ágota bejutottak az április 12-14. között Kecskeméten sorra kerülő döntőbe.

Tovabb...

Szép magyar beszéd

Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban tett alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt hat évtized során országos mozgalommá vált. A 2023/2024-es tanév “Szép Magyar Beszéd” gimnáziumi versenyének fővárosi döntőjében Urbán Anna (10. c) (Fábián László tanár úr tanítványa) a tizenhatodik helyen végzett.

Tovabb...