Medvematek országos döntő

A Medvematek szabadtéri csapatverseny őszi és tavaszi regionális fordulóiban összesen több ezer diák vett részt. A legjobban szereplő csapatokat meghívták a június 14-én, a Gellért hegyen megrendezett döntőbe. A 9-10. osztályosok között (“nagymedvék”) 26 csapat volt jelen, a Sipos Levente, Svastics Balázs, Forrai-Nagy Bálint (10. a) (Szabó Zsanett tanárnő tanítványai) csapat (a képen jobbra) kilencedik helyezést ért el. A 7-8. osztályosok kategóriájában (“kismedvék”) 31 csapat vett részt a döntőben, közöttük a Somogyi Dániel, Kocsis Cséfán Olivér, Kiss Bende (8. c) csapat (a képen balra) hatodik helyezést ért el. A részletes eredmények itt vannak.

Tovabb...

Űrhajós kommunikációs verseny

Az ELTE IK rendezésében micro:bit programozó verseny volt az ELTE Campus-on. Ötven iskola részvételével a kétfős csapatok először otthoni feladatokat kaptak, majd az innovációs kategóriában az űrben előforduló vészhelyzetekre (pl. oxigénszivárgás, üzemanyaghiány) kellett új megoldást találniuk. Húsz csapat jutott az országos döntőbe, köztük Kaló Hanna (7. a) és Olaj Ádám (7. b), akik itteni szereplésükért különdíjat kaptak. Regele György  tanár úr a Micro:bit Programozási Versenyen nyújtott teljesítményéért Kiváló felkészítő tanár díjban részesült.

Tovabb...

Országos Spanyol Nyelvű Vers- és Prózamondó verseny

Budai Veronika (10. b) (Bogdán Krisztina tanárnő tanítványa): kötelező próza 5. helyezés, szabadon választott próza 5. helyezés, Hegedűs Gergely (10. b) (Bogdán Krisztina tanárnő tanítványa): kötelező próza 6. helyezés és különdíj, szabadon választott próza 8. helyezés Katona Viktória (9. c) (Bogdán Krisztina tanárnő tanítványa): kötelező vers 4. helyezés és különdíj, szabadon választott vers 6. helyezés Nagy Lilla (9. b): kötelező vers 9. helyezés, szabadon választott vers 10. helyezés (Sey-Pacor Villő tanárnő tanítványa)

Tovabb...

Matematika határok nélkül

A márciusban megrendezett osztályok közötti sajátos versenyben a matematikát középiskolában több, mint heti négy órában vagy több, mint egy éve együtt tanulók kategóriájában 47 kilencedik osztály vett részt, kilencven százalékban a főváros legjobb gimnáziumaiból. Az osztályoknak teljes létszámban tanári útmutatás nélkül önálló szervezésben kellett megoldani a kitűzött tizenhárom feladatot (közülük egyet idegen nyelven) másfél óra alatt. A 9. c osztály (Vitkóczi Fanni és Tobisch Márta tanárnők tanítványai) 4-7., a 9. a osztály (Németh Dorottya tanárnő és Kéri Máté tanár úr tanítványai) 8., a 9. b osztály (Farkas Ferenc és Gáspár Csaba tanár urak tanítványai) 27-28. helyezést ért el.

Tovabb...

Medvematek verseny

Évről évre sok ezer diák vesz részt országszerte ősszel és tavasszal a szabadtéri Medvematek versenyeken. Május 10-én, szombaton a Gellért-hegyen csaknem háromezren voltak jelen a három órán át tartó eseményen. A mobilon megjelenő feladatok megoldása közben, illetve között átlagosan 3-8 kilométert gyalogolnak a tanulók a különböző pontok között. Iskolánkból több mint százan indultak. A legjobb eredményt a Kiss Bende, Kocsis Cséfán Olivér, Somogyi Dániel (8. c) csapat érte el, amely a 7-8. osztályosok kategóriájában 204 csapat között a harmadik helyezést érte el. A részletes eredmények a Medvematek honlapján érhetők el.

Tovabb...

Kalmár László matematikaverseny

Az országos Kalmár László matematikaverseny az általános iskolások (3-8. oszt.) számára rendezett legnehezebb olyan (két fordulós) verseny, amelyben ki kell dolgozni a megoldásokat (tehát nem teszt), ez is oka, hogy jóval kevesebben szoktak rajta indulni, mint az ismertebb matematikaversenyeken. 1971 óta rendezik meg minden évben. A Trefortból korábban nem neveztek be erre diákok. Idén hatan részt vettek ezen, az első fordulóban elért eredményeik alapján Somogyi Dániel (8. c) 32-37., Karáth Ábel (8. c) 44-50., Kis Ágota (8. c) 51-53., Böröczky Ábel (8. c)  71-78., Móricz Veronika (8. c) 84-86., Schneider Lisanne (8. c) 93-96. helyezést ért el.

Tovabb...