Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenye

A február 12-én rendezett döntő alapján Tory Anna (11. a) (Piláth Károly tanár úr felkészítésével) bejutott az idén harmincadik alkalommal megrendezett International Young Physicists’ Tournament (IYPT) magyar csapatába, így júliusban Georgiába utazhat hazánk képviseletében. A fizika világbajnokságnak is nevezett verseny közel harminc ország csapatának nyújt lehetőséget, hogy összemérjék tudásukat, rátermettségüket és kommunikációs készségüket tizenhét előre megadott, ún. nyílt végű fizikai problémán keresztül. A résztvevő diákok a versenyt megelőzően elvégzett fizikai méréseiket és kutatásaikat egy – angol nyelven előadott – tudományos prezentáció formájában mutatják be két rivális csapatnak. A másik két csapat közül az egyik megvizsgálja az előadás fizikai tartalmát egy kulturált vita formájában, a másik pedig komplex értékelést ad az elhangzottakról. A három csapat teljesítményét fizikusokból és fizikatanárokból álló nemzetközi zsűri bírálja el. Mostantól Anna további felkészülését a BME és az ELTE oktatói irányításával az ELTE vadonatúj laboratóriumában folytathatja. Bő kilenc perces, angol nyelvű, a gitárhúr mechanikáját bemutató előadását érdemes végignézni.

Az elmúlt másfél évtizedben iskolánkból több diák is tagja volt az öt fős magyar csapatnak. Kéri Annamária 2007-ben Dél-Koreában, Prokop Susanne 2008-ban Horvátországban, 2009-ben Kínában, 2010-ben Indonéziában, Kalapos András 2012-ben Németországban, 2013-ban Indonéziában, Penc Patrik 2018-ban Kínában szerepelt a korábbi hasonló nemzetközi versenyeken.