Untitled Document
 
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT
 
Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése. Napjainkban a társadalmi kohézió erősítésére van szükség ahhoz, hogy mindenki számára élhető társadalmi légkör alakuljon ki, amelyben az egyik ember szívesen segít a másikon, tudva, ha bajba kerül, rajta is segíteni fognak. Az iskolai közösségi szolgálat hozzájárul ahhoz, hogy a kapcsolataiban gazdag, sokféle, sokszínű társadalmi háttérrel rendelkező egyénekből és közösségekből álló társadalom még befogadóbbá és egyben emberibbé váljon. Ebben a feladatban nektek kiemelkedő szerepetek lehet, hiszen néhány év múlva ti lesztek azok, akik a társadalmi felelősségvállalásban a leginkább érintettek lesztek. S hogy mi ez a feladat? Minden olyan tevékenység az iskolai közösségi szolgálathoz tartozik, amelynek során embereknek segítetek, értelmes, humánus, szűkebb és tágabb környezetünket védő társadalmi célok elérésében közreműködtök. Remélem, hogy ennek során megtapasztalhatjátok a segítés és az adás igazi örömét, a közösségben való értelmes cselekvés erőt adó élményét. Az ötven órát több projekt keretében, több év alatt teljesíthetitek, így többféle dolgot tudtok majd kipróbálni. Olyan feladatokat, tevékenységeket ismerhettek meg, amelyek a későbbi életpályátok alakulása szempontjából fontosak lehetnek. Kovács Gabriella és Bogdán Krisztina tanárnők, akik a munkát iskolai szinten koordinálják, valamint az osztályfőnökök, a diákönkormányzat segítenek majd, hogy megtaláljátok a nektek leginkább megfelelő tevékenységi formákat.
 
 
 

Ma 2017. június 25., vasárnap,
Vilmos napja van.

Eseménynaptár 

Elte Mail

Elektronikus napló

Tanároknak


e-Ellenőrzőkönyv

Szülőknek


TANKÖNYVRENDELÉS
TANKÖNYVEK
Emelt fizika kísérletek

A HÉT VERSE
ÖREGDIÁK HÍREK

Treff

érettségi előkészítő

Webmester: Piláth Károly