Varga Ákos tanár úr

Néhány héttel azután, hogy belépett élete nyolcvanadik évébe, Varga Ákos tanár úr július 28-án elhunyt. 1986-tól húsz éven át volt iskolánk történelem szakos vezetőtanára, előtte a Teleki Blanka Gimnáziumban tanított. Nagyon nagy tudású pedagógus volt, ezt a tanítványai mind megtapasztalták. Elkötelezetten végezte tanári munkáját, a diákok előrehaladása és fejlődésük érdekében figyelmet és fegyelmet várt el mindig minden téren, és pontosan tudta, hogy ezt miért teszi. 1987-től 1991-ig, majd 1995-től 2001-ig osztályfőnök is volt. Politikai nézetei (kommunistaellenessége és nemzeti elkötelezettsége) miatt sok nehézséggel kellett szembenéznie. Évtizedek óta küszködött különböző testi bajokkal, ezeket emelt fővel, belső tartással viselte, szinte sosem tett róluk említést. Nagyon hosszú ideje készült a halálra, erős hite bizonyságot adott számára, hogy mi vár reá odaát. Temetése – saját kérésének megfelelően – szűk családi körben lesz. (A kép 2001. májusában, a ballagás előtti napokban készült osztálya, az akkori 12. c utolsó óráinak egyikén.)