Diákönkormányzat

Az itt olvasható diákönkormányzati beszámolók tizennégy esztendőt tekintenek át. Ezeken keresztül az iskolai diákélet számtalan programjába, eseménysorozatába betekintést nyerhetünk. A beszámolókat többnyire a diákönkormányzati elnök, máskor a diákönkormányzatot segítő tanár írta.

 

2018/2019, 2017/2018

Erről a két tanévről nem készült diákönkormányzati beszámoló.

 

2016/2017

A diákönkormányzati képviselők Czentnár Flóra, Borhegyi Gergő (7. a), Ádám Domonkos, Ágoston Anna (7. b), Kálmán Kristóf, Polgár Anna (7. c), Baumann Richárd (8. a), Korda Bonifác, Kulcsár Péter (8. b), Bánszki Balázs (8. c), Czentnár Enikő (9. a), Nagy Levente (9. a), Jakab Márton (9. b), Bányai Zorán, Kovács Bog-lárka (9. c), Kis Anikó, Rothärmel Réka (10. a), Hosszú Máté, Vitéz Benedek (10. b), Del Medico Anna, Ruff Eszter, Zilahy Anna (10. c), Gyurcsányi Réka, Nagy Katica (11. a), Illés Panna, Ilinyi Blanka (11. b), Ágoston Dorottya, Sahin Tóth Saci (11. c) voltak, a diákönkormányzatot Zarka Áron (11. b) vezette Weiszburg Zsuzsanna tanárnő segítségével.

A diákönkormányzat az évet lendületesen és nagy létszámmal kezdte, a gyűléseken a harminchat képviselő közül legalább harmincan aktívan részt vettek. Erre szükség is volt, mivel elég korán, októberben került megrendezésre a kirajzás, melyet teljes egészében a dök szervezett. Egy ritka és izgalmas éjszakai túrán át jutottak a helyszínre az iskola legbátrabb túrázói. A program ezután a Hármashatár-hegyi repülőtéren folytatódott a már megszokott röplabda- és métaversenyekkel. Az éjszakai túra mellett a másik különlegesség a „kreatív piknik” volt. Minden osztály saját pikniket készített, a finomságokat az igazgatóságból összeállt zsűri végigkóstolta. Pontozásukat megakadályozta, hogy közben elindult egy álzsűri is, akik szintén végigkóstolták a kajákat, majd a pontozáson túlesett osztályok befaltak mindent, amit hoztak. Ezután jelent meg náluk az igazi zsűri. A nyolcadikosok nem túlzottan örültek a történteknek, de talán mára ez már csak egy vicces történet.Nagy volumenű esemény volt még az iskola és a dök számára a tanév közepén megrendezett ART-programsorozat, melyben az Apáczai, a Radnóti és a Trefort gyakorlógimnáziumok tanulói vehettek részt, és egy-egy napra betekinthettek a másik két iskola hétköznapjaiba. Ezeket a napokat reggeli ismerkedések és délutáni csapatjátékok keretezték. A második félév első hónapjait az egész iskola által várva-várt sportesemény, az ezerperces szervezésének szenteltük, hogy az minél gördülékenyebben menjen, mindenki jól érezze magát, és mindenki minél többet tudjon játszani. Az ezerpercest nem csak a dökösök odaadó munkája, hanem a tanárok önfeláldozása is segítette. Ebben az évben több újítás segítette a tanárok munkáját az éjszakai műszak alatt. Sok terem zárva volt, emellett az iskolából nehezebben lehetett kijutni. Az iskolában bolyongó álmos diákok hősiesen kibírták reggelig, és mint egy nagy csapat rab szabadultak ki az iskolából, mikor Józsi bácsi végre kinyitotta a kapukat. Év végén került másodszor megrendezésre az összművészeti nap, melyet a diákönkormányzat elnökjelöltjei szerveztek meg. A nagy udvaron néptáncfellépések voltak már délutántól, közben Kis Anikó szervezésében jótékonysági koncert volt a Kodály teremben. Néhány színjátszós előadás újra színpadra került, így a kórus is az udvar helyett a nagy tanáriban lépett fel. Az összművészeti napot táncház zárta: legalább kétszáz diák, tanár és szülő táncolt élő zenére a nagyudvaron. A kép-vers pályázatot Korda Bonifác (8. b) szervezte és vezette, a következő helyezések születtek: Adolf Diána (9. a) lett az első, továbbá díjat kapott még Ónozó Zsófia (8. c), Hruby Lili (8. b) és Glavinics Anna (8. b). A délutáni programok szervezésében még Del Medico Anna (10. c) is aktívan részt vett, mint kommunikációért felelős elnök jelölt. A tanév utolsó eseménye az elnökválasztás volt, melyet egy korszakalkotó kampányidőszak előzött meg. Ezt azért tartottuk fontosnak, hogy a diákság ismerje meg az elnökjelölteket, ne csak a dökösök foglakozzanak a diáksággal, hanem a diákság is a dök-kel. A választáson Korda Bonifác (8. b) nyert, így a 2017/2018-as tanévben ő lesz a diákönkormányzat elnöke. Eredményes évet zárhattunk, sok program sikeresen megvalósult, de az biztos, hogy egyik sem valósulhatott volna meg Weiszburg Zsuzsanna tanárnő kiadós segítsége és támogatása nélkül.

Zarka Áron (11. b)

 

2015/2016

A diákönkormányzati képviselők Ágoston Dorottya, Banga András, Borhegyi Gergely, Czentár Enikő, Csitkovics Péter, Dobi Emőke, Farkas Nóra, Fülöp Máté, Gyurcsányi Réka, Hruby Lili, Ilinyi Blanka, Jakab Márton, Kájel Kata, Kancsár Diána, Korda Bonifác, Korda Sára, Kuty Rozi, Nagy Katica, Nagy Levente, Nagypál Petra, Pallós Dávid, Papp Sára, Pelenczei Bálint, Rothärmel Réka, Ruff Eszter, Sahin-Tóth Sarolta, Szabadkai Petra, Szabó Vanda, Telegdy Eszter Dorottya, Tingyela Dorotytya, Tóth Máté, Tóth Zsófia, Vitéz Benedek voltak, a diákönkormányzatot Zarka Áron vezette Boronkai-Horváth Zsófia és Weiszburg Zsuzsanna tanárnők segítségével.

A diákönkormányzat idén is sok programlehetőséget biztosított a tanulók számára, mint például a kirajzás, az ART, a művészeti nap és a fotópályázat. A havi rendszerességgel megtartott gyűlések és a döktábor nagyban hozzájárult, hogy a dök egész évben gördülékenyen működött. A maratoni gyűlés és csapatépítés volt talán a legjobb és egyben a leghasznosabb program a tagok számára. Elindult az iskolapulcsi projekt, melyre pályázatot hirdettünk. A tanulók ötleteket küldhettek be, milyen mintát képzelnének el a pulóverre, majd a zsűri által kiválasztottak közül a diákok szavazhatnak az újjáéledt facebook oldalunkon. A kirajzás volt az első komolyabb esemény. már javában zajlott a tanév, amikor a Trefort diákjai és tanárai egy hétfőn nem az iskolába, hanem a Hármashatár-hegyre indultak. Ezen az októberi napon az osztályok megmérkőzhettek röplabdában, kötélhúzásban, és természetesen métában, ami általában a legnagyobb csatákat jelenti a résztvevőknek. A sportokon kívül más feladatokkal is lehetett pontokat szerezni az osztályoknak, mint például tanárok felismerésével gyerekkori képeken vagy ügyességi feladatok elvégzésével, illetve egy gyors kvíz kitöltésével. A kirajzást azért tartom az egyik legkülönlegesebb programnak, mert ezen a diákok és tanárok egyaránt részt vesznek. Ez egy remek alkalom arra, hogy közelebb hozzuk egymáshoz egy ilyen nagy közösség tagjait. Az artos diákcsere következett, ennek keretében a résztvevők egy-egy tanítási napot tölthettek az Apáczaiban és a Radnótiban, így lehetőségük volt betekinteni az iskolák mindennapjaiba. A tanítás utáni szórakoztató programok során új barátságok születhettek. A Trefortban állomásokon kellett végigmenni a három fős csapatoknak, mindenhol más-más feladatot teljesítve. Az osztályteremből átalakított szabaduló szoba és az élő honfoglaló tette igazán emlékezetessé mindenki számára a napot. A délutánok mindegyik iskolában vidáman teltek, tele csapatépítő jellegű tevékenységekkel. iskolánk tanárai együttműködően fogadták a diákokat, és a trefortosok is vendégszeretetben részesültek.

A nyári szünet kitörése előtt sem pihenhettünk dökösként. Június 10-én érdeklődő szülők és hozzátartozók, tanárok és diákok lepték el a folyosókat az általunk szervezett művészeti napon. Először került megrendezésre a program, de a nagy sikernek örvendve hagyománnyá válik. Ezen a nyár eleji délutánon a nézők hallhatták a vállalkozó kedvű diákok szavalásait és zenei produkcióit a Kodály teremben, láthatták a 7-9. évfolyam néptánc előadásait az udvaron, és a kórus szereplését is. Azoknak, akik a néptáncban is felléptek, és a kórusnak is tagjai voltak, nagyon eseménydúsan telt a nap. Egyik próba váltotta a másikat, az eredmény mégis azt igazolta, hogy megérte, mert mind a Littner tanárnő által betanított néptáncok, mind a Weiszburg tanárnő és mészáros tanár úr vezényelte kórusfellépés igényes produkciók voltak. A látogatók ezen kívül megtekinthették a fotópályázatra készült képeket a lépcsőfordulóban, sőt, még szavazhattak is a nekik legjobban tetszőre, az évzárón ugyanis nem csak a zsűri, hanem közönség által legjobbnak választott fényképeket is díjazták. A művészeti napban az volt talán a legjobb, hogy néhány óra alatt végig lehetett járni az iskolát látványos előadásokat nézve anélkül, hogy a látogató bármiről is lemaradt volna. A fotópályázat témája ez volt: Budapest érdekes szemszögből. Két kategóriában lehetett nevezni: telefonnal készült képek, fényképezőképpel készült képek. Harmincnál többen neveztek. A fotópályázat díjazottjai: kompozíció-cím-harmónia díj: Vásárhelyi Ronja (7. b), remek kompozíciók: Sipos Noémi (9. a), minden stimmel díj: Pócz Gergely (10. a), legjobb szociofotók: Vershitz Flóra (7. a). Egy-egy kiemelkedő fotó alkotója, és címe: Pallós Dávid (9. c): Feje tetején, faragó Lili (7. b): Árnyalat, Tory Eszter (9. a): Pára a széllen. Közönségdíj: Riba Gergely (8. c): Felhőlottó.

Ruff Eszter, Zilahy Anna (9. c)

 

2014/2015

A diákönkormányzat tagjai ebben a tanévben Gereczi Botond, Czentnár Enikő (7. a), Halas Nina, Milovecz Laura (7. b), Bokor Lili, Moharos Veronika (7. c), Papp Sára, Rothärmel Réka (8. a), Gruhala Patrícia), Vitéz Benedek (8. b), Dávid Gáspár, Takács Ákos (8. c), Gyurcsányi Réka, Nagy Katica (9. a), Illés Panna, Zarka Áron (9. b), Ágoston Dorottya, Sahin-Tóth Sarolta (9. c), Tóth Zsófia, Kancsár Diána, Kméczik Regina (10. a), Kereszturi Dóra, Fülöp Máté (10. b), Farkas Nóra, Vass Antónia (10. c), Kájel Kata, Szabadkai Petra (11. a), Szabó Vanda, Barna Evelin (11. b), Rácz Imre (11. c), Hegedűs Anita, Tornai Virág (12. a), Kis Kata, Migács Bálint (12. b), Berky Csaba, Fülöp Réka (12. c) voltak. A diákönkormányzatot Fülöp Máté vezette, a munkájukat segítő tanár Boronkai-Horváth Zsófia tanárnő volt.

A diákönkormányzat szervezésében lezajlott programok

szeptember 23. évnyitó dök gyűlés

október 10. az éves munkaterv megbeszélése és csapatépítés

október–december gyűlések és a különböző programok szervezése

december 5. dök Mikulás

január–április gyűlések és a különböző programok szervezése

február 14. szív küldi szívnek

február 24. ART-nap a Trefortban

március 11. ART-nap a Radnótiban

március 27. ART-nap az Apáczaiban

április 1–2. ezerperces kosárladba (éjszakai iskolai programokkal)

április 24. kirajzás (az egész diákságot megmozgató program Pilisborosjenő környékén)

május közvéleménykutatás a büféről

június 9. évzáró dök gyűlés és választás (az új elnök Zarka Áron)

 

2013/2014

A diákönkormányzati képviselők Papp Sára, Tass Bulcsú (7. a), Gruhala Patrícia, Seres Sámuel Mór (7. b), Dávid Gáspár, Pallós Dávid (7. c), Graning Sára, Gyurcsányi Réka, Pócz Gergő (8. a), Illés Anna, Zarka Áron (8. b), Ágoston Dorottya, Sahin-Tóth Sarolta (8. c), Kméczik Regina, Tóth Zsófia (9. a), Fülöp Máté, Kereszturi Dóra (9. b), Farkas Nóra, Vass Antónia (9. c), Fekete Borbála, Kájel Kata (10. a), Barna Evelin, Szabó Vanda (10. b), Gyetvai Viktor, Reményi Gergely (10. c), Hegedűs Anita, Tornai Virág (11. a), Kis Katalin, Migács Bálint (11. b), Berky Csaba (11. c), Garamvölgyi Eszter, Palchuber Enikő (12. a), Várhelyi Hanga, Zanathy-Pintér Anna (12. b), Iritz Márton (12. c) voltak. A diákönkormányzatot Fülöp Réka (11. c) vezette, a munkájukat segítő tanár Boronkai-Horváth Zsófia tanárnő volt.

Ez a tanév a dök számára rengeteg jelentős, és sikeres programmal telt el. Az október 18-19-i dök tábor során összemelegedett csapat háromfős munkacsoportokban dolgozott a nagyobb programok szervezésén. Az ősz folyamán megszerveztünk egy közvéleménykutatást az iskola büféjének megreformálása érdekében. A kérdőívek kiértékelése után vásárlóbarátabbá vált a büfé. A karácsonyt ingyen ölelésnapokkal tettük meghittebbé, a Valentin-napon pedig a nagysikerű és immár szokássá váló Szív küldi… programmal teremtettünk kapcsolatot a diákok között. „Cupidó kis segédjei” idén is bővelkedtek a munkában, rengeteg Valentin-napi levélkét kézbesítettünk. Az első nagyobb program a februártól márciusig kéthetente megrendezett ART napok voltak, ennek folyamán idén is a 9-11. osztályokból két-két fő tekinthetett bele a másik két gyakorlóiskola mindennapjaiba. A program kezdőnapja a Trefortban volt, ahol az első órában csapatépítő játékokat játszottak a résztvevők, illetve a fogadó iskola diákjai körbevezették az épületben a cserediákokat. Kilenctől 14 óráig mindenki tanórákon vett részt, majd egy kis délutáni elbocsátó beszélgetés következett. A cserenapok hasonló jókedvvel és érdeklődéssel zajlottak a Radnótiban és az Apáczaiban is. A második program a korábban is nagy sikerű Trefort Talent volt, melyre rengeteg tehetséges diák jelentkezett, teljesítményüket a művészeti tanárokból álló zsűri értékelte. A műsorvezetők, Palchuber Enikő (12. a) és Horkay Alexandra (volt diákunk), igazán élvezetessé tették a változatos produkciók közti üresjáratokat. A három nyertes produkció lehetőséget kapott a szereplésre a jövendőbeli iskolai rendezvényeken (évzáró, évnyitó). A majd’ 25 fellépőt felvonultató tehetségkutató versenyen közönségdíjat is kiosztottunk. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a 11. a osztály tánckara léphetett föl, második Bagossy Júlia (9. a) lett, a győztes pedig a Sipos Ágota (12. c), Für Veronika (11. a) és Novák Csilla (10. c) által alkotott énekes trió. A közönségdíjat Zilahy Anna és Dávid Gáspár (7. c) kettőse kapta. A diákszínjátszó fesztivál közönségdíját is mi ítélhettük oda, zsűritagként (Kovács Gabriella tanárnő és Palchuber Enikő (12. a) mellett) ezúton is szeretném megköszönni a felkérést, hiszen remek darabokat láthattunk a fesztivál során.

Az utolsó, nagyobb lélegzetvételű program az április 26-i kirajzás volt, ennek keretében öt évfolyamot vezényeltünk ki a Budai-hegyekbe kirándulni és métázni szombati tanítási nap helyett. A félosztályos csoportok évfolyamonként külön útvonalakon haladtak, melyeken három-három állomáson kellett feladatokat megoldaniuk, és menet közben is ki kellett kitölteniük egy feladatlapot. A túra végén a budakeszi vadaspark melletti rétre érve egy hatalmas métabajnokságon vehettek részt a diákok. Az esős idő ellenére remek hangulatban telt program lebonyolításában tanárok és öregdiákok is segítették a dök munkáját, itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak nekik. A második és harmadik helyezett osztály (10. c, 11. a) tortát, az első helyezett (11. c) pedig egy osztályprogrammal eltölthető szabad napot kapott. Összefoglalva: a dök idén is mindent beleadott a trefortos diákélet felpezsdítésébe, régi hagyományokat fenntartva és felélesztve. Köszönöm minden dökös lelkes és odaadó munkáját, és legfőképp Boronkai-Horváth Zsófia tanárnő kitartását. Szerintem remek évünk volt, és az utódomnak, Fülöp Máténak is hasonló sikereket kívánok!

Fülöp Réka (11. c)

 

2012/2013

A diákönkormányzati képviselők Nagy Balázs, Ulicsák Ádám, Pócz Gergely (7. a), Zarka Áron, Illés Panna (7. b), Ágoston Dorottya Luca, Schmidt Eszter (7. c), Gaál Krisztina, Kméczik Regina (8. a), Kereszturi Dóra, Tóth Orsolya (8. b), Kádár Anna, Farkas Nóra (8. c), Kájel Kata, Csomós Ildikó, Fekete Borbála (9. a), Barna Evelin, Szabó Vanda (9. b), Baradács Zsombor (9. c), Hegedűs Anita, Tornai Virág (10. a), Kis Katalin, Migács Bálint (10. b), Fülöp Réka, Berky Csaba (10. c), Palchuber Enikő, Garamvölgyi Eszter (11. a), Zanathy-Pintér Anna, Várhelyi Hanga (11. b), Bencze Denisza, Rekvényi Kamilla (11. c), Tornyai József (12. a), Horkay Alexandra, Beleznai Csenge (12. b), Földi Viktória, Koczor Nóra, Glázer Patrícia (12. c) voltak. A diákönkormányzatot Iritz Márton (11. c) vezette, a munkáját segítő tanár Boronkai Zsófia tanárnő volt.

A frissen megalakult diákönkormányzat első nagy feladata a 125 éves évforduló programjainak népszerűsítése volt. Október első hétfőjén az épületet titokzatos kék matricák lepték el, melyet Palchuber Enikő tervezett. Kikerültek a plakátok is, melyek jobbnál jobb programokra hívogattak diákot és tanárt egyaránt. Péntekre, az ünnepség napjára elkészültek a vadonatúj trefortos fekete pólók és pulcsik is, melyeket még ma is büszkén viselünk. Az évadnyitó táborra az ünnepség utáni hétvégén került sor az iskolában. Itt nyílt lehetőség arra, hogy a tagok kicsit jobban megismerjék egymást, ezt segítette elő a közös beszélgetés, a néhány játék, majd az ötletbörze. Először kisebb csoportokban, majd közösen beszéltük meg, miféle programokkal tenné színesebbé az iskolai életet a diákönkormányzat. Kiosztottuk a feladatokat, ki miért felelős. Sok-sok ötlet született, melyeknek nagyobb része megvalósult, de hagytunk talonban a következő évre is. December 6-án a dök szaloncukrot csempészett a Mikulás puttonyába, s krampuszokat is delegált mellé. Ezt követően december 13-án Könnyű és finommal összekötött Beugrót szervezett. Köszönet érte Hangának és Zannának. Bálint (Valentin) napon angyalaink postaládát helyeztek el a büfében, s kézbesítették az abba bedobott üzeneteket. Anita, Virág, köszönjük. A diákszínjátszó fesztivált idén is támogattuk a közönségdíj megvásárlásával, illetve a zsűri tagjai közé is ültettünk egy küldöttet. Március 27-én, a tavaszi szünet előtti utolsó napon került sor az egyik legnépszerűbb programra, az 1000 percesre. Az eseményt egy freestyle kosárlabda bemutató nyitotta meg. A foci-, röpi- és kosármérkőzések közben filmtermek, karaoke-terem, palacsintázó, gofrizó és teázó is üzemelt. Horkay Szandi volt a szervezés és lebonyolítás mozgatórugója, rengeteget dolgozott a rendezvény sikerességéért. A tanév egy hosszabb szakaszán átívelő szervezésünk volt a korábbi évekből már ismert, újra felélesztett ART sorozat. A betűszó a három gyakorlóiskola nevéből származik: Apáczai, Radnóti, Trefort. Mindhárom iskola diákönkormányzata szorosabbra szeretné fűzni a szálakat egymás közt, ezért közös projektet indított (újra). November elején volt az első közös megbeszélés az Apáczaiban, amit a Radnótiban újabb egyeztetés, majd egy fergeteges dök-számháború és eszem-iszom követett. Abban állapodott meg a három iskola, hogy az első évben (merthogy hosszabb távra tervezünk a siker reményében) újra iskolacseréket rendezünk, amit egy közös délutáni mulatság zár le. Vendégül láttuk egymást, a diákok bepillanthattak a „testvériskolák” osztályainak életébe egy-egy nap erejéig. A záróesemény iskolánk falai közt valósult meg, sajnos a vártnál kevesebb résztvevővel. Az ART-on szerzett új ismeretségek örömén felbuzdulva három lelkes diák, köztük Kala, történelem vetélkedőt is szervezett diáktársai számára. A verseny témájául a vikingeket választották, ők állították össze a feladatokat és ők felügyelték a versenyzőket. A trefortos csapat a versenyen második helyezést ért el. A szervezők hagyományt szeretnének teremteni e versennyel, jövőre is szeretnék megszervezni sok lelkes jelentkezőre számítva. Eseménydús évet tudhatunk magunk mögött. Köszönöm mindenkinek, aki ezért dolgozott, és gratulálok Marcinak, hogy ügyesen és lelkesen szervezte a dök munkáját!

Boronkai Zsófia

 

2011/2012

A diákönkományzati képviselők Kméczik Regina, Nagy Krisztina (7. a), Simon Mihály, Dallos Martin (7. b), Farkas Nóra, Kádár Anna (7. c), Kiss Fruzsina, Csomód Ildikó (8. a), Lindner Lídia (8. b), Havadtői Emese, Vu Kim Phuong Linh (8. c), Tornai Virág, Hegedűs Anita (9. a), Migács Bálint, Kis Katalin (9. b), Berky Csaba, Nyerges Márk (9. c), Garamvölgyi Eszter, Petri-Lukács Simon (10. a), Jackli Zsófi, Zanathy-Pintér Anna (10. b), Rekvényi Kamilla, Iritz Márton (10. c), Valovics Ágnes (11. a), Beleznai Csenge (11. b), Földi Viktória, Glázer Patrícia (11. c), Hetesy Gabriella, Traore Lili Fatime (12. a), Kakas Dóra, Gáspár Ramóna (12. b), Heim Ágoston, Irmalós Bence és Gencsi Katalin (12. c) voltak. A diákönkormányzatot Horkay Alexandra vezette, a munkáját segítő tanár Mészáros Péter tanár úr volt.

A diákönkormányzat által szervezett vagy támogatott programok

A diákönkormányzat ez évi működését egy októberi iskolai dök táborral kezdte meg. December elsején a „Csütörtök és finom” keretében „Könnyű és finom” volt sütisütő versennyel. A Trefortba megérkező Mikulást az eddigiekhez hasonlóan krampuszokkal és rengeteg szaloncukorral láttuk el. December 15-ére Beugrót szerveztünk. Január 19-én irodalmi teázó, felolvasás és beszélgetés volt Mosonyi Aliz: Magyarmesék című tavaly ősszel megjelent könyvéből (vezette: Petri-Lukács Simon). A dök ötvenezer forinttal támogatta a „Színházat a Trefortba” projektet. A diákszínjátszó fesztiválon zsűrizést és a közönségdíj vásárlását vállaltuk. Április 19-re meg-szerveztük a második Trefort talentet, az iskolai tehetségkutató versenyt. A fellépők a következők voltak: Between the Lines zenekar (tagok: Csermedy Éva, Mikus Áron, Kemény Gabriella (10. a)), Csóka László (11. b) gitár, Csépány Patrícia (7. c) zongora, Csomós Ildikó (8. a) furulya, Gyetvai Viktor (8. c) zongora, Fekete Borbála (8. a) zongora, Edőcs Mátyás (9. b) zongora, Gyetvai Dániel (10. a) zongora, Für Veronika (9. a) gitár, a 12. évfolyam zenekara (Kiss Márton, Kiss-Leizer Márton, Váraljai László, Heim Ágoston), néptánc (Horváth May Dániel, Fabók Norbert (11. a), Girke Benedikt (9. a)). Május 17-én volt az utolsó rendezvény: tanári Komoly és finom. Az elhangzott műsor: J. S. Bach: Goldberg-variációk – ária (Sztrókay András hegedű, Mészáros Péter zongora), E. Satie: Choral et Fugue (Sztrókay András hegedű, Ujházy Márton zongora), F. Schubert: Ländler (Ujházy Márton és Mészáros Péter zongora), R. Schumann: Románc a Rosamunde c. színdarab kísérőzenéjéből (Mészáros Péter ének, Ujházy Márton zongora) F. Chopin: Három prelűd (Ujházy Márton zongora), S. Joplin: Ragtime (Ujházy Márton és Mészáros Péter zongora) további számok (Ujházy Márton, Sztrókay András, Mészáros Péter ének

 

2010/2011

A diákönkormányzati képviselők: Szabó Máté, Fekete Borbála (7. a), Lindner Lídia, Csűri Soma (7. b), Czoch Ákos, Serebrenik Ávi (7. c), Pikó Fruzsina, Szénási Júlia (8. a), Migács Bálint, Yang Shan (8. b), Beleznai Kornél, Huczka Lili (8. c), Garamvölgyi Eszter, Petri-Lukács Simon (9. a), Jackli Zsófia, Zanathy-Pintér Anna (9. b), Nyikos Olívia, Rekvényi Kamilla (9. c), Fabók Norbert, Valovics Ágnes (10. a), Beleznai Csenge, Horkay Alexandra (10. b), Földi Viktória, Koczor Nóra (10. c), Ridly Tünde, Kovács Márta (11. a), Gáspár Ramóna, Braghini Rozina (11. b), Gencsi Katalin, Irmalós Bence, Heim Ágoston (11. c), Hompot Bálint, Fülöp Péter, Bárdits Éva (12. a), Balaskó Dávid, Magyar Dóra (12. b), Tóth Bence (12. c) voltak. A diákönkormányzatot Bárdits Éva (12. a) és Tóth Bence (12. c) vezették, a munkájukat segítő tanár Mészáros Péter tanár úr volt.

A diákönkormányzat által szervezett vagy támogatott programok

A dök havi rendszerességgel gyűlést tartott, az év elején egy kétnapos döktábor keretében megvitatta a legfontosabb teendőit. Üzemeltette a földszinti diákfénymásolót. December 6-án a dök Mikulás végigjárta az iskolát. A dök az őszi Trefort nap kapcsán fotópályázatot hirdetett, díjakkal, kiállítással, segédkezett a Trefort bál, és a GyalogTrefort túráinak szervezésében, valamint közönségdíjat ajánlott fel az iskolai diákszínjátszó fesztiválon. A dök honlapja megújult, egyesült a nyomtatott diákújsággal, és TrefortUtca néven online elérhetővé vált (trefortutca.hu).

Csütörtök és finom. A már több éve indított Komoly és finom rendezvény mostanra kinőtte magát, és több társprogram is csatlakozott hozzá: a Könnnyű és finom, mely a könnyűzenére helyezi a hangsúlyt, illetve a Beugró, az ismert televíziós program kópiája, mindkettő diák és tanár résztvevőkkel. Mivel a programok szokásosan csütörtökön kerülnek megrendezésre, így kapta a sorozat a „Csütörtök és finom” elnevezést. Ez évben kissé megritkultak ugyan a programok, de mindhárom fajta rendezvény képviseltette magát. Kiemelkedő volt közülük a karácsony előtti utolsó tanítási napon a szünetekben a folyosókon zajló zenés rendezvény, hagyományosan zenész diákok és a tanári kamarakórus részvételével. A Komoly és finom Valovics Ágnes és Nikolett, a Könnyű és finom Farkas Kinga és Horkay Alexandra, a Beugró pedig Zanathy-Pintér Anna gondozása alatt valósult meg.

1000 perces sportok. A tavalyi év kényszerszünete után 2011. április elsejére szerveztük a dök által rendezett legjelentősebb programot. Hosszú előkészítő munka után három sportágban egy éjszakán keresztül mérkőztek meg a jelentkezett osztályok diákjai. A kosárlabda egész éjjel, a foci 22 óráig, a röplabda pedig szürkületig zajlott. A dök biztosította az egyik büfét, felkérte a meccsek vezetőit és a segítő tanárokat, továbbá elkészítette a beosztást. A program jól sikerült, az iskola diákjai nagy számban vettek részt rajta. ART napok2008 szeptembere óta fűzte szorosabbra az együttműködést a három ELTE gyakorlóiskola, az Apáczai, a Radnóti és a Trefort diákönkormányzata. Az előző években számos közös program zajlott, melyek diákcsere keretében hozták közelebb a három iskola tanulóit. A diákcserék alkalmával az egyik iskola vendégül látta egy teljesen szokványos napon a két másik iskola kiválasztott tanulóit, akik így bepillantást nyertek a fogadóiskola hétköznapjaiba, összehasonlíthatták azt saját iskolájukéval, kicserélhették tapasztalataikat a két másik iskola diákjaival. 2011-ben a diákönkormányzatok kicsit más oldalát próbálták ki a diákcserének. A tanulók ugyanis nem egy hétköznapra látogattak át a másik gyakorlóiskolába, hanem az adott iskola egy-egy különleges, tanítás nélküli munkanapján vettek részt. A három esemény ez volt: április 7.: Apáczai napok – diákprojektek, diákelőadások és egyéb délutáni programok, április 8.: Radnóti tudományos diáknap Bolygónk, a Föld: felelősségünk, félelmeink, reményeink címmel, április 14.: a Trefort művészeti napja Tavaszünnep címmel. Az „iskolacsere” programban résztvevő diákok Gay Katalin, Seo Anna (9. a), Jackli Zsófia, Zanathy-Pintér Anna (9. b), Laczkovszki Gyöngyvér, Turóczi Fanny (9. c), Zarka Zsófia, Ginter Tamás (10. a), Beleznai Csenge, Klein Lilla (10. b), Jenes Vanda, Solymos Eszter (10. c) voltak

2009/2010

A diákönkormányzati képviselők: Mikus Áron, Rákos Dóra (7. a) Migács Bálint (7. b), Beleznai Kornél, Huczka Lili (7. c), Papp Trixi, Petri-Lukács Simon (8. a), Jackli Zsófi a, Zanathy-Pintér Anna (8. b), Nagy Róbert, Rekvényi Kamilla (8. c), Valovics Ágnes, Simon Tamara (9. a), Horkay Alexandra, Beleznai Csenge (9. b), Földi Viktória, Koczor Nóra (9. c), Kéri Adrienn, Kovács Márta (10. a), Braghini Rozina, Honecz Lujza (10. b), Gencsi Katalin, Irmalós Bence, Heim Ágoston (10. c), Bárdits Éva, Hompot Bálint (11. b), Balaskó Dávid, Magyar Dóra (11. b), Szilvai Zoltán, Tóth Bence (11. c), Hompot Sebestyén, Mocsár Fruzsina (12. a), Huszár Barbara, Szöllősi Judit (12. b), Darvas Angéla, Kovács Dorina (12. c) voltak. A diákönkormányzatot Kovács Dorina és Mocsár Fruzsina vezették, a diákönkormányzatot segítő tanárok Ferencz Gábor és Mészáros Péter tanár urak voltak.

A diákönkormányzat által szervezett, vagy segített programok

Asztalitenisz bajnokság, beugró (a rögtönzések színháza), diákszínjátszó fesztivál (közönség-díj), dök honlap, dök tábor (Magyarkút), gömb alakú sütemények a gömb-nap projektre, házirend módosítása, irodalmi teázó, kiállítások diákok munkáiból, konditeremi gépek összeszerelése, Könnyű és fi nom, Mikulás, ART-Télapó, segítség a métabajnokság, a Trefort bál, a Komoly és finom szervezésében, téli kirakodóvásár, Trefort talent (ki mit tud?), Tünet táncegyüttes bemutató, aktív gyakorlati órák, színházlátogatás.

ART napok

Az előző tanévben a három budapesti gyakorlóiskola, az Apáczai, a Radnóti és a Trefort diákönkormányzata útjára indította az A R T napok rendezvénysorozatot. A programsorozat ebben a tanévben folytatódott. Minden rendező iskola az általa rendezett program napján a másik két iskolából 18-18 fő 9-11. évfolyamos „cserediákot” is fogadott.

Az ART napok második évének programjai:

február 4. iskolacsere (Apáczai)

február 4. beugró – a rögtönzések színháza (Apáczai)

március 4. iskolacsere (Trefort)

március 4. Komoly és finom (Trefort)

április 9. iskolacsere ( Radnóti)

április 9. sportnap, dj-fesztivál ( Radnóti)

május 8–9. GyalogTrefort ART módra (túrázás, ART megbeszélés stb.)

Az „iskolacsere” programban résztvevő diákok Valovics Ágnes, Kassai Klaudia (9. a), Horkay Alexandra, Durucskó Dorottya (9. b), Földi Viktória, Koczor Nóra (9. c), Szabó Natália, Gór-Nagy Zsófi a (10. a), Bálint Lea, Ipacs Emese (10. b), Szikári Botond, Irmalós Bence (10. c), Barborják Zorka, Boldizsár Célia (11. a), Horváth Fábián, Magyar Dóra (11. b), Gubicz Flóra, Pistyán Judit (11. c) voltak.

 

2008/2009

Diákönkormányzati képviselők: Papp Trixi, Petri-Lukács Simon (7. a), Mógor fruzsina, Soós Blanka (7. b), Ocskay Eszter, Rekvényi Kamilla (7. c), Simon Tamara, Valovics Ágnes (8. a), Horkay Alexandra, Rajkai Krisztián (8. b), Földi Viktória, Koczor Nóra (8. c), Kéri Adrienn, Kovács Márta (9. a), Braghini Rozina, Honecz Lujza (9. b), Gencsi Katalin, Heim Ágoston (9. c), Bárdits Éva, Hompot Bálint (10. a), Balaskó Dávid, Magyar Dóra (10. b), Szilvai Zoltán, Tóth Bence (10. c), Hompot Sebestyén, Mocsár Fruzsina (11. a), Huszár Barbara, Szöllősi Judit (11. b), Darvas Angéla, Kovács Dorina (11. c), Kaposi Dorottya, Könyves-Tóth Zsuzsanna (12. a), Kazai Viktor, Lázár Nóra (12. b), Kovács Vera, Reiter Petra (12. c). A tanévben a diákönkormányzat elnöke Kovács Dorina (11. c), a diákönkormányzatot segítő tanár Ferencz Gábor tanár úr volt.

A diákönkormányzat által szervezett programok

Komoly és finom

Ebben a tanévben is folytatódott a Komoly és finom rendezvénysorozat, melynek keretében a diákok előadhatják hangszeres produkcióikat, utána pedig sütizésre, teázásra kerül sor. Csapodi Csaba tanár úr, Friesel Éva (11. a) és Magyar Eszter (11. a) voltak a szervezők. Az év egyik legkülönlegesebb Komoly és finom előadása a karácsonyi volt, mely szinte egész délelőtt tartott. A diákok ugyanis a szünetekben, a folyosókon adtak elő egy-egy rövid darabot. Volt, aki fuvolázott, volt, aki hegedűlt, majd a rögtönzött „utcazene” után a diákok elfogyasztottak pár szem sütit. A kórus is helyet kapott a műsorban, szinte az egész lépcsőházat betöltve felálltak, és így adták elő improvizációs dalaikat a diákok és tanárok nagy örömére. Ezen kívül a tanárok is kivették a részüket a szereplésből, hiszen az egyik szünetben ők is énekeltek a Kodály terem előtt. Egy másik különleges Komoly és finom az ART rendezvénysorozat keretein belül került megrendezésre. Ezen a három gyakorlóiskola – az Apáczai, a Radnóti és a Trefort – diákjai egyaránt részt vettek.

Ezer perces mérkőzések

Idén is megrendezésre került a diákok körében nagy népszerűségnek örvendő 1000 perces kosár, ám idén kicsit bővült a repertoár. A diákok nemcsak kosárlabdában, hanem röplabdában és fociban is összemérhették erejüket. A meccsek egyszerre három helyszínen folytak: a kis, és a nagy udvaron, továbbá a nagy teremben. Természetesen voltak tanár-diák mérkőzések, melyekre nagyon sokan voltak kíváncsiak. Végzett diákjaink is visszajöttek egy-egy mérkőzés vezetésére, és összeálltak egy foci meccsre, hogy összemérhessék erejüket az iskola jelenlegi diákjaival. Az éjszaka folyamán idén is voltak más programok is. az egyik közülük egy kvíz volt, melyen a tanárok és a diákok műveltségüket tesztelhették. Aztán beindult a teaház és a filmklub is, melyek remek kikapcsolódást nyújtottak a meccseken elfáradt diákoknak. a mérkőzések hajnalban értek véget, mikor mindenki fáradtan nyugtázta, hogy megint eltel egy „ezer perces”.

ART napok

2008 szeptemberében a három budapesti gyakorlóiskola, az Apáczai, a Radnóti és a Trefort diákönkormányzata elhatározta, hogy megpróbálja közelebb hozni egymáshoz az ELTE-hez tartozó középiskolák diákjait, ezért 2009-től útjára indították az ART-napok rendezvénysorozatot. Ennek keretein belül mindhárom intézmény szervezett egy-egy nagyobb szabású diákprogramot saját iskolájában, melyekre fellépőként, nézőként meghívta a másik két iskola diákságát is. Minden rendező iskola az általa rendezett program napján a másik két iskolából 20-20 fő 9-11. évfolyamos „cserediákot” fogadott. Az „iskolacsere” alkalmával mindegyik iskola megismerhette a másik két iskola mindennapjait, tanítási óráit, szüneti zsibongását stb.

Az ART napok első évének programjai:

december 20. kakaó karaoke (ismerkedési est) (Apáczai)

február 19. iskolacsere, Komoly és finom (Trefort) iskolánként 3-4 fellépővel

április 3. iskolacsere, az iskolai zenekarok könnyűzenei koncertjei (Apáczai) (a Trefortból az Ítélet zenekar lépett fel (Keszthelyi Kristóf 12. c; Pallai Márton 12. c; Pintácsi Dániel 11. c)

május 29. iskolacsere, diákszínjátszó fesztivál ( Radnóti) (a Trefortból a 11. a és a 9. c osztály szerepelt a fesztiválon)

június 29. ART tábor (Apáczai, Tiszainota) (a Trefortból kovács Dorina (11. c), Nagy Nóra (10. a) és Ignátkó Bence (10. a) vettek részt a találkozón)

Az „iskolacsere” programban résztvevő diákok: Seregi Henrietta, Ridly Tünde (9. a), Dombi András, Kakas Dóra (9. b), Csáthy Dorottya, Gencsi Katalin (9. c), Bárdits Éva, Ignátkó Bence, Németh Krisztina, Nagy Nóra (10. a), Főző Krisztina, Koczor Katalin, Olajos Balázs (10. b) Sasvári Tunga, Sinka Gabriella, Sipos Júlia (10. c), Jánosi Gergely, Hompot Sebestyén, Paukovics András (11. a), Czikora Hanna, Danyi Eszter (11. b), Kassa Eszter, Prokop Susanne, Kovács Dorina (11. c)

Egyéb programok

Novemberben asztalitenisz bajnokságot rendeztünk. Eredmények: 7. osztályosok: 1. László Dániel (7. c), 2. Demszky András (7. b), 3. Gombos Krisztián (7. a), 8. osztályosok: 1. Darvas Júlia (8. b), 2. Földi Viktória (8. c), 3. Burján Máté (8. c), 9-10. osztályosok: 1. Ignátkó Bence (10. a), 2. Csepura Zsoltt (9. b), 3-4. Ádám Sándor (10. c), Hompot Bálint (10. a), 11. osztályosok: 1. Csáthy Barnabás (11. c), 2-4. Hompot Sebestyén (11. a), Fülöp Ádám (11. b), Tóth Bálint (11. c). A győztesek, illetve a helyezettek képviselték iskolánkat a kerületi, budapesti versenyeken. Tavasszal fotó-, rajz-, és grafika kiállítást szerveztünk iskolánk diákjainak műveiből. Az alkotásokat a folyósok falaira függesztettük ki, hosszú hetekig csodálhatták őket az érdeklődők. segédkeztünk a Trefort bál, a métabajnokságok és a gyalog Trefort túráinak szervezésében. Idén is közönségdíjat ajánlottunk fel az iskolai diákszínjátszó fesztiválra. Diákok dolgoztak az udvari hálók, valamint a konditerem felújításán és berendezéseinek összeállításában.

Ferencz Gábor

 

2007/2008

Ebben a tanévben a diákönkormányzatot a Kaposi Dorottya (11. a) – Könyves-Tóth Zsuzsanna (11. a) páros vezette. Hosszú évek után változás történt a szervezetet segítő tanár személyében is, Csapodi Csaba tanár úrtól Ferencz Gábor tanár úr vette át stafétabotot. Az osztályok diákönkormányzati képviselői október elején egy kétnapos táborban vettek részt Zegebényben. A táborban egy jól sikerült túra és tábortűz melletti beszélgetés közben kialakítottuk a tanévre tervezett programokat, meghatároztuk a feladatokat. októberben a diákpolgármesterek részt vettek az országos diákparlament budapesti ülésén, illetve Könyves-Tóth Zsuzsanna a zánkai országos találkozón is képviselte iskolánkat. Segítséget nyújtottunk Weiszburg Zsuzsanna (12. a) és Csapodi Csaba tanár úr főszervezőknek az egyre nagyobb sikerrel megrendezett Komoly és finom rendezvény-sorozathoz. Bárdits Éva (9. a) vezetésével életre hívtuk e program párját Könnyű és finom néven, amelyet két alkalommal is megtartottunk. Az ősz végén (nov. 30.-dec.1.) – az elmúlt évek hagyományait követve – ezer perces, éjszakán átívelő kosárlabda meccset szerveztünk. Az osztályok közötti mérkőzéseket kiegészítette két tanár-diák és egy tanár-dök mérkőzés, valamint három helyszínen filmvetítés, két helyszínen teaház, büfé, sütiző, társasjátékház, csillagvizsgáló program is. Kovács Dorina (10. c) ötletére részt vettünk a Teleki Blanka gimnázium országos adománygyűjtő akciójában. Az egy- és kétforintosok forgalomból történő kivonása során iskolánk százezer forint értékben több mint 156,28 kg ilyen pénzérmét gyűjtött, melyet a szervezők a gyermekétkeztetési alapítvány javára ajánlottak fel. Az iskolai gyűjtésből Horkay Alexandra vezetésével a 7. b osztály vette ki leginkább a részét, hiszen az osztály az iskolai gyűjtés kb. egyötödét adta. Az országos akcióban a 114 adománygyűjtő iskolából a negyedik legtöbbet gyűjtő iskola lettünk.

Diákönkormányzatunk ősszel és tavasszal díjakkal, tárgynyereményekkel segítette a Fernengel tanár úr által szervezett iskolai métabajnokságot, és csakis színházlátogatásra felhasználható húszezer forintot adományozott a diákszínjátszó fesztivál közönségdíjasának, a 7. c osztálynak. A technikai problémák miatti leállásig hosszú heteken keresztül minden szünetben néhány lelkes diák segítségével újra működtettük az iskolarádiót. A dök képviselőkön keresztül szervezési segítséget nyújtottunk az iskolai „zöld dök” szervezet kialakításához az iskola drogprevenciós pályázatához diákönkormányzatunk véleményezte az iskola egészségnevelési programját, a pályázaton nyert összegből pedig kb. ötvenezer forint értékben irodaszerek, papírok, kartonok, filcek stb. vásárlására nyílt lehetőségünk. Sajnos ebben a tanévben egyszer egy iskolai fegyelmi ügyben is állást kellett foglalnunk. A tanév végén diákönkormányzatunk részt vett a 2008. szeptemberében második alkalommal megrendezésre kerülő gyakorlóiskolák kavalkádja (gyik) elnevezésű országos gyakorlóiskolai diáktalálkozó előkészítésében, programjának kialakításában. Az év folyamán folyamatosan működtettük a diákok rendelkezésére álló diákfénymásolót, a befolyó és fennmaradó összegből finanszíroztuk a diákönkormányzat működését. A tanév végén kovács Dorinát (10. c) választottuk a következő tanév diákpolgármesterének. A jövőben szeretnék tovább vinni hagyományaikat, bővíteni programjaink körét és szorosabbá kívánjuk fűzni a diákkapcsolatokat a másik két budapesti gyakorlóiskolával.

Kaposi Dorottya (11. a), Ferencz Gábor

 

2006/2007

Az ősz két napos dök-táborral kezdődött Diósjenőn, ahol meghatároztuk az egész tanév feladatait. Októberben összegyűjtöttük az elmúlt évek legjobb aranyköpéseit, és az iskolaújság mellékleteként azt hamar közre is adtuk. Az iskolai sportkör anyagi támogatásával vettünk egy kültéri pingpongasztalt, melynek felavatására ugyan csak tavasszal került sor, ám ezután hamar megkedvelte minden mozogni szerető diák. 2006. október 27-én került sor az első Komoly és finom rendezvényre az aulában, alig fértünk el, nagy siker volt. Az elsőt követte a többi, sorrendben: december 8., január 25., (ez volt az első extra), március 9. (ez már a Kodály Zoltán teremben végződött), április 4–5. (ez volt a második extra az éjszakában), április 20. (ez zárta az Euler-hetet), és június 11. összesen tehát 7 Komoly és 7 finom rendezvényünk volt néhány állandó vendéggel és sok alkalmi látogatóval. Aki eljött, talán nem bánta meg. Folytatása következik! Szerveztünk még tanári véleményezést, hirdettünk rádió pályázatot, elértük, hogy a mosdókban kulturáltabb körülmények uralkodjanak, mint korábban (szappan, tükör), átneveztük az aulát Kodály teremmé (egyszer talán meg is szokjuk), lebonyolítottuk az idei bent éjszakázós kosarazást, és kétszer is kifejeztük véleményünket fegyelmi ügyekben, végül Gedeon tanár úr vezetésével pingpongbajnokságot szerveztünk. Ezenfelül persze havonta legalább egyszer összegyűltünk, beszélgettünk, vitatkoztunk, vagy egyszerűen csak feladatokat osztottunk (plakát, süti, stb.).

Ami tervben volt véve, de nem sikerült: a pingpongasztal környékének zöldítése, illetve a rádió egész éves színvonalas működtetése. Úgy gondoljuk, a következő évek diákpolgármestereinek is hagyunk némi tennivalót, így ezeken már ők fognak javítani. A dök tagjai közül kizárólag a Kaposi Dorottya – Könyves-Tóth Zsuzsanna páros (10. a osztály) kívánta a jövő évben vezetni a diákságot, így – a tavaly módosított szabályzatunk szerint – ők iskolai szintű szavazás nélkül lehetnek diákpolgármesterek. Reméljük mindenki megelégedésére végeztük a munkánkat.

Weiszburg Zsuzsanna (11. a), Csapodi Csaba

2005/2006

A Marczel Márta–Vörös Dorina páros harmadik nekifutásra is megnyerte a diákpolgármesteri címért folytatott versenyt, így nagy tapasztalattal rendelkező személyek irányították egész évben a dök munkáját. Az év első tervezett eseménye sajnos kudarcba fulladt: itt most nem részletezett okokból a novemberi Trefort nap után elmaradt a 2006 percesre tervezett, párhuzamosan futtatni kívánt, sport és kulturális rendezvénysorozat. Tavasszal viszont kiköszörültük a csorbát és a tavaszi szünet előtti utolsó napon sikeresen lebonyolítottunk egy 1000 perces kosármeccset. A másik nagyobb szabású megmozdulásunk a klubhelyiség csinosítása volt. a síszünetből áldoztunk erre egy napot. Tudjuk, hogy az omló vakolat elfedése csak tűzoltó munkának tekinthető, de a probléma mélyére hatoló megoldás (a pinceszint teljes felújítása és szigetelése) sajnos meghaladja lehetőségeinket. Így is sikerült egy kicsit barátságosabbá tenni a klubhelyiséget és a stúdiót. Ez utóbbiban a rádió műszaki eszközeinek teljes karbantartása és takarítása is benne foglaltatott. Októbertől használható a diákok számára egy külön fénymásológép. Minden előzetes félelmünk ellenére év végéig egyszer sem hibásodott meg. A fentieken kívül havonta egyszer összeültünk, beszélgettünk, vitatkoztunk az iskola dolgairól, a diákok életéről illetve tanárainkról. Módosítottuk a diákönkormányzat szmsz-ét, így mostantól csak olyan diák lehet diákpolgármester, aki korábban már részt vett a dök munkájában képviselőként. A diákpolgármestert ezentúl a dök tagjai választják meg, az osztályukban tartott véleménynyilvánító szavazás eredményének figyelembe vételével. a májusban megtartott választáson már ebben a rendszerben dőlt el a polgármesteri szék sorsa. Élénk és tartalmas kampány után szoros versenyben maradt alul a Gaál Miklós–Újváry Máté páros a Weiszburg Zsuzsival folytatott versenyben, így a 2006-2007. tanévben ő valósíthatja meg terveit, elképzeléseit.

Csapodi Csaba

2004/2005

A diákönkormányzat munkájának eredményeként, ismét eltelt egy ötletekben és azok sikeres megvalósításában gazdag év. A tanév elején, az előző évben már nagy sikert aratott, 24 órás kosárlabda mérkőzést szerveztük meg a Trefort napok keretében. A rendezvény újból sokakat megmozgatott, a diákság lelkesedése a régi maradt. Ezeken a napokon a képviselőkkel a diákfórumot is megszerveztük, melynek köszönhetően a következő tanévtől pénzbedobással működő fénymásoló áll a diákok rendelkezésére. Az év legnagyobb és egyben legtöbb energiát igénylő vállalkozása a házirend szerkezetének és tartalmának megváltoztatása volt. A hatékonyabb munka kedvéért októberben kirándulást szerveztünk. A képviselők ezalatt a pár nap alatt dolgozták ki a diákság javaslatait, melyeket azután a tantestületi üléseken személyesen terjeszthettünk fel. Így közvetlenül tudtuk érvényesíteni a diákok jogait, amire eddig ilyen formában még nem volt példa. A második félévre is tartogattunk egy nagyszabású sporteseményt, mégpedig a gyik-ot, (gyakorló iskolák kupája) ahol három másik gimnáziummal (fazekas, Radnóti, Apáczai) mértük össze ügyességünket kosárban és fociban (86. o.). Ez volt az első ilyen bajnokság, de reméljük nem az utolsó, hiszen mind játékosként, mind szurkolóként sokan részt vettünk rajta, és remek versenyszellem jellemezte az egész rendezvényt. Ezt bizonyítva kosarasaink két kupát is hoztak haza, focistáink pedig a második és a negyedik helyen végeztek. Az említett iskolákkal nem csak a sport terén vettük fel a kapcsolatot. februárban a polgármesterek részvételével egy közös megbeszélést tartottunk iskolánkban, ahol szó volt a diákönkormányzatok tevékenységéről, a házirendek különbözőségéről és az iskolai élet működéséről. Rengeteg új dolgot leshettünk el a többi iskolától, sok tapasztalatot gyűjtöttünk, melyeket minél hamarabb megvalósítanánk a Trefortban. Reméljük az elkövetkező években is lesz igény ilyen fajta találkozókra, mert rendkívül hasznosak a diákönkormányzat számára. Rz eddigieken kívül sok kisebb lélegzetű tervünket is valóra váltottuk, melyek közül kiemelnénk az árvízkárosultak javára tartott gyűjtést, és a klubhelyiség igényesebbé tételének előkészületeit. A májusi választások eredményeként a következő tanévben is mi viseljük a polgármesteri címet, amit szeretnénk megköszönni ez úton is a ránk szavazóknak. köszönet jár még szörényi Zoltán igazgató úrnak és Csapodi Csaba tanár úrnak azért, hogy mindig elismerően beszéltek a diákönkormányzatról, és támogattak minket, hiszen az ő segítő munkájuk nélkül nem sikerülhetett volna mindaz, amit eddig felsoroltunk.

 

2003/2004

A Trefort diákönkormányzata az idén sok új programot szervezett. Ezek közül a legnagyobb sikert a 24 órás kosármeccs aratta, melyet szeretnénk jövőre is megrendezni, hagyományt teremtve ezzel. Diákfórumot is tartottunk a Gólyavárban. A résztvevők ugyan kicsit fáradtak voltak, de úgy gondoljuk, hogy ez fontos rendezvény, ezt is szeretnénk jövőre újra megszervezni. Üzemel az iskolarádió, amely a dök anyagi segítségével valósult meg. Nem örültünk neki, de többször is beszélgetnünk kellett a 10. a osztályban történtek fegyelmi ügyében. Ezek a gyűlések sok vitával jártak, de ez legalább egy kicsit felpezsdítette az ülések hangulatát. Összeállítottunk egy tanterv-változtatási javaslatot – ezt a büfé melletti faliújságon olvashattátok – az iskola vezetősége felé. Nagy örömünkre szolgált, hogy a tantestület sok javaslatunkkal egyetértett, és így a későbbi trefortos évfolyamok már jobb feltételekkel tanulhatnak a suliban. Az egyik ülésünkre meghívott Szörényi igazgató úr személyesen is megköszönte az ügyben végzett munkánkat. Ami a jövőt illeti, terveink között szerepel a klubhelyiség átalakítása, berendezése olyan eszközökkel, amelyek igényes szórakozási, sportolási lehetőségeket biztosítanának délutánra (csocsó, pingpong, zenehallgatás). Szeretnénk iskolaújságot, a legkomolyabb munkánk viszont a házirenddel kapcsolatos véleményünk kifejtése lesz, ebben a képviselőkön keresztül minden diák gondolataira számítunk. Ha minden jól megy, lesz egy dök-ös kirándulás ősszel a csapat összerázása, egymás jobb megismerése céljából. Itt szeretnénk megköszönni, hogy az idén újra bizalmat szavaztatok nekünk. Igyekszünk továbbra is a Ti érdekeiteket figyelembe véve végezni munkánkat!

Marczel Márta és Vörös Dorina

(a diákönkormányzat vezetői)