Diákszínjátszó fesztiválok

Az első iskolai diákszínjátszó fesztivál 1999-ben volt Bodó Márton tanár úr kezdeményezésére. Az első nyolc évben a Radnóti Gimnázium, később néhány éven át az Ódry színpad adott helyet a fesztiválnak, melyeket bő egy évtizeden át Bodó Márton tanár úr szervezett. 2011-ben Sztrókay András tanár úr hathatós munkájának köszönhetően a szülők adományaiból kialakítottuk az iskolában a kamaraszínház-termet, amely lényegesen jobb körülményeket teremtett  mind az előkészületek, a próbák, mind az előadások számára. A tízes évek közepétől 2019-ig Keisz Ágoston tanár úr volt a legfőbb szervezője és koordinátora az időközben mounumentálissá vált iskolai programnak. Az első tizennyolc fesztiválon, 2016-ig öt és tíz között volt az előadott darabok száma, 2017-től ennek több mint a kétszerese. Így már nem volt elég egy nap a rendezvény lebonyolítására, ezért az ún. fesztiválhétvége (péntek délután és szombat egész nap) előtti héten elő-előadások, a következő hét elején pedig utó-előadásokkal gazdagodott a nagyszabású diákszínjátszó fesztivál.

Alább a kattintás után megjelennek az előadások címei, előadói és a zsűri által megítélt díjak, fokozatok.

XXI. 2019. március 18-25.

XX. 2018. március 20-27.

XIX. 2017. március 20-28.

XVIII. 2016. március 5.

XVII. 2015. március 7.

XVI. 2014. április 12.

XV. 2013. március 23.

XV. 2012. március 31.

XIV. 2011. április 9.

XIII. 2010. április 24.

XII. 2009. április 18.

X. 2008. április 26.

IX. 2007. április 20.

VIII. 2006. március 14.

VII. 2005. március 11.

VI. 2004. március 12.

V. 2003. március

IV. 2002. március

III. 2001. március 14.

II. 2000. február 4.

I. 1999. március